Nemrég okozott riadalmat a Jászai Mari téri villamosmegállóban, ahogy egy idősebb nő az édesanyja mellől próbált meg elrabolni egy kisfiút. Szerencsére megakadályozták tettében, de más gyerekeknek nincs ilyen szerencséje, még hazánkban sem. Tarjányi Péter biztonságpolitikai és rendőrségi szakértővel jártunk utána az esetnek.

Segítettek a járókelők

Az édesanyja mellől próbáltak meg kezénél fogva elráncigálni egy 4 éves kisfiút a megállóban. Szerencsére a járókelők közbeavatkoztak, így a 60 éves asszony nem tudta magával vinni a gyereket, és a rendőrség kiérkeztét is kénytelen volt helyben megvárni. Bár a fiúnak szerencsére nem esett baja, a nő ellen eljárás indult, s elmeállapotát is vizsgálják - állítólag azt mondta, hogy ő csak zsíros kenyeret és teát akart adni a gyereknek.

Forrás: Thinkstock

Idős hölgyek akcióban - Tarjányi Péter szerint nem egyedülálló esetről van szó

"A pár hete történt ügy nem klasszikusan gyermekrablás, annak ellenére, hogy egy kívülállónak úgy tűnhet. Egy nagy valószínűséggel elmezavarodott hölgy próbálta a gyereket az anyja mellől elráncigálni, és maga a történés azonnali válaszreakciót váltott ki nemcsak az igazi anyukából, hanem a körülötte álló járókelőkből is. Ez a fajta 'elkövetési módszer' jelen van Magyarországon, és előfordul, hogy nők, elsősorban középkorúak, vagy annál idősebb hölgyek elvisznek gyerekeket. Ennek két formája van, az egyik, ami a múlt héten megtörtént. A másik, hogy egyedül hagyott gyereket, például bolt előtt, gyerekkocsiban, próbafülke előtt elviszik. Legtöbb esetben néhány percen belül az elkövetőt elfogják. Ha mégis sikerül a gyereket az elrablónak elvinni otthonába, néhány órán, esetleg egy-két napon belül megtalálják a rendőrök. Nagyon ritka az olyan eset, amikor ilyen elkövető sikeresen egy egész életre 'eltünteti' a gyermeket. Magyarországon az elmúlt 40-50 évben egy-két ilyen eset, ha történhetett."

Szeretethiány és félelem miatt tűnnek el a tinik

Egy gyermek nem csak az anyja mellől tűnhet el, s nem csak az utcán egy pillanatra a babakocsiban ott hagyott kicsire leselkedhet veszély: egy estefelé egyedül hazasétáló tinilányra is.

"Ennél sokkal nagyobb probléma a gyerekeltűnés kérdésköre. Évente több száz ember tűnik el Magyarországon, és ezek jó része kiskorú. Túlnyomó részüknél a családi környezet, a szeretethiány, a félelem az eltűnés oka. Ez inkább szökés, mint bűncselekmény. És igen, sajnos van, amikor kiskorúakat valamilyen céllal rabolnak el. Ez leginkább a gyermekprostitúcióra kényszerítés miatt történik, az áldozatok elsősorban kamaszok, 15-17 évesek. Bizonyos időszak elteltével azonban a nemzetközi rendőri együttműködéseknek köszönhetően megtalálják a gyerekeket, még ha nem is jó állapotban. A harmadik terület a gyerekeltűnések kapcsán, amikor vélhetően gyilkosság áldozata lesz a gyerek és nem elrabolják őket. Sajnos ilyen eltűnés is van, ahol alapos a gyanú arra nézve, hogy emberölés történt és a holttest nem került elő. Azonban ilyen ügyből is szerencsére kevés van, az elmúlt 20 évben kettő-három maximum. Nem akarok konkrét ügyekről beszélni, azért, mert nyilván a családok a mai napig abban bíznak, hogy a gyermekük előkerül, és remélem, nekik lesz igazuk, nem nekem."

Forrás: Thinkstock

Így védheted meg a gyermeked

Magyarországon a 2011-es évben 14.000 eltűnt kiskorút kerestek, egy részük megszökött, de olyan is akadt, akit elraboltak, így nagyon fontos, hogy megfelelően védekezzünk az esetleges támadások ellen.

"A leglényegesebb a csecsemő, és egészen kiskorú gyerek kapcsán, hogy ne hagyjuk egyedül az utcán, és nevelése során igenis meséljünk neki arról, hogy vannak olyan emberek, akik rosszakaratúan közelíthetnek felé. Az otthonról eltűnés, szökés kérdésköre nehezebb dió, ebben már gyerekpszichológusok tudnak segíteni."

Emberrablók célpontja lehet Katalinék gyermekehttp://www.life.hu/anyaskodj/20130703-vilmos-egykori-testore-szerint-a-hercegi-par-szuletendo-gyermeke-komoly.html Van, aki a homoszexuális gyereknek is örülnehttp://www.life.hu/anyaskodj/20130930-az-anyak-nagy-reszenek-nem-kellene-homoszexualis-gyerek.html 4 zene, amitől okosabb lesz a gyerekedhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130917-zenek-melyek-fokozzak-az-intelligenciat-kreativabba-tesznek-es-elosegitik-a.html Szökik az oviból a gyerek? Itt a megoldás!http://www.life.hu/anyaskodj/20130918-homeopatias-megoldas-ovodabol-es-iskolabol-szoko-gyerekeknek.html Gyerekakarás: stresszeltem és beleőrültemhttp://www.life.hu/gyogyulj/stresszoldas/20130913-a-stressz-a-legjobb-fogamzasgatlo-amikor-a-stressz-.html Rettenetes gyerekkori titkok kísértenekhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130918-szexualis-zaklatas-gyermekkorban-a-traumak-eltemetese-helyett-a-pszichoterapia-az.html