Íze és alacsony kalóriatartalma mellett azért is imádjuk a sütőtököt, mert roppant egészséges. Gyönyörű lesz tőle a bőröd, és kiváló gyógyír a pattanások ellen. Béltisztításra is kitűnő, és igen gazdag kalciumban, cinkben, vasban és persze C-vitaminban. Sőt, gyakori fogyasztása segít a szívproblémák leküzdésében. Leggyakrabban sütve fogyasztjuk, mi azonban 3 olyan receptet mutatunk, melyeket ha eddig nem próbáltál, most elérkezett az idő!


1. Mennyei krémleves sütőtökből

Hozzávalók:
1 közepes sonkatök ( kb.1 kiló)
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 szem krumpli
olívaolaj
só, bors
1 teáskanál currypor
1 mokkáskanál szerecsendió
1,5 deci tejszín
alaplé vagy 1-2 db húsleveskocka
pirított tökmag
szalonnapörc

Forrás: Thinkstock

Így készítsd el:
Hámozd meg a tököt, szedd ki a magokat, és kockázd fel kisebb darabokra. A krumplit is mosd meg, hámozd meg és kockázd fel. Dinszteld üvegesre a hagymát egy kevés olívaolajon, majd dobd bele a felkockázott tököt és a krumplit. Szórd meg egy kevés sóval, borssal, és fedő alatt párold néhány percig. Majd szórd rá a curryt, a szerecsendiót (ha pikánsan szereted, reszelj rá egy kevés gyömbért is), az összetört fokhagymát, engedd fel annyi vízzel, amennyi ellepi a zöldségeket. Ha nem alaplét használsz, akkor ízlés szerint dobj bele még 1-2 húsleveskockát, és fedő alatt párold jó puhára a zöldségeket. Ezután botmixerrel pépesítsd, és ha kell, engedd fel még egy kevés vízzel. Majd add hozzá a tejszínt, és forralj rajta még egyet. Ha édesebben szereted, adj hozzá egy kevés mézet. Tálaláskor szórj a levesbe egy kevés pirított szalonnapörcöt és pirított tökmagot. Ha pikánsan szereted, egy kevés kaporral és tökmagolajjal is megbolondíthatod. Faszntasztikusan finom lesz!


2. Egzotikus köret sütőtökből

Nemcsa fogyókúrázóknak remek ötlet krumpli és rizs helyett sütőtököt enni a hús mellé. Egy egyszerű, grillezett csirkehúst is feldob a következő finomság, de gyakorlatilag bármilyen húshoz remekül passzol.

Hozzávalók:
1 kisebb sonkatök
3 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, bors
curry, szerecsendió, gyömbér, kurkuma (ízlés szerint)

Így készítsd el:
A köretet szinte még egyszerűbb elkészíteni, mint a sütőtöklevest. A hagymát dinszteld az olívaolajon üvegesre, majd dobd rá a meghámozott, kibelezett, kockákra vágott sütőtököt. Öntsd fel egy kis pohár vízzel, majd add hozzá a fokhagymát, ízlés szerint a fűszereket és sózd egy kicsit. Ha nem elég édes a sütőtök, amit választottál, egy kis mézet is csurgathatsz rá. Párold fedő alatt, amíg meg nem puhul a tök. A curryvel ne spórolj, mert ez ad igazán pikáns ízt ennek a finomságnak - ha szereted, nyugodtan tehetsz a sütőtökre egy laposabb evőkanálnyit is. Jó étvágyat hozzá!

Forrás: Thinkstock

3. Egészséges sütőtökös süti

Ettél más sütőtökös sütit? A répatorta nagyon népszerű és finom, de ez még annál is jobb! Próbáld ki, mert pofonegyszerű, csak a sülést kell kivárni!

Hozzávalók:
3 tojás
5-7 evőkanál méz
1 dl olaj
35 dkg teljes kiőrlésű liszt vagy rétesliszt - vegyesen is készítheted
1 cs. sütőpor
2 teáskanál fahéj
10 dkg mazsola
10 dkg tökmag
50 dkg gyalult sütőtök
egy marék darált dió

Így készítsd el:
Keverd össze a tojást, a mézet, az olajat, a lisztet, a sütőport, a fahéjat, majd add hozzá a tököt és a mazsolát. Ha van kedved, egy kevés almát is reszelhetsz a sütőtökbe, és megbolondíthatod egy kis dióval is. A tésztát öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe, és süsd 180 fokon 35-40 percig. Az utolsó 5 percben szórd rá a tökmagot, hogy az is szépen megpiruljon. A sütemény igazán finom, szaftos és egészséges!

Méregtelenítő csodavíz a téli zsírpárnák ellenhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20131024-stohr-greta-greta-konyhaja-teli-zsirparnastop-egy-meregtelenito-gyomberes-itallal.html Fehérmályva a kínzó köhögés ellenhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20131021-gyogynoveny-fehermalyva-a-kinzo-kohoges-ellen.html Valóban létezik génekben kódolt testalkat?http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20131016-a-genek-szerepe-a-dietaban-valoban-letezik-genekben-kodolt-testalkat.html Isteni leves, főzelék, köret brokkolibólhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20131011-brokkolis-receptek-buday-peter-konyhajabol-brokkolifozelek-brokkolikremleves-parolt-brokkoli.html Öt lejárt élelmiszer, amit meg lehet ennihttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20131008-ot-lejart-elelmiszer-amit-meg-lehet-enni.html Szívrohama után fogyott 38 kilót Lesleyhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20131008-szivrohamanak-koszonhetoen-fogyott-le-108-kilorol-70-kilora-a-fiatal.html