Ördög Nóra és Nánási Pál fél éves kislánya már mondogatja a baba és apa szavakat. Tündéri videó.

Csodacserek? Ördög Nóra és a Life.hu sztárszerzőjének, Nánási Pálnak kislánya 6 hónapja jött világra és máris "beszél." A baba és az apa szavak már nagyon jól mennek neki.

Forrás: Facebook/Angels' Army

"Büszkén szoktuk mondani, hogy ez a gyerek már öt és fél hónaposan elkezdett beszélni, ami persze nem teljesen igaz, mert nem tud még értelmet kapcsolni a szavakhoz, de tény, hogy a baba szót már remekül mondogatja és az apa is többször sikerült neki" - nyilatkozta Nóri az RTL Klub Reflektor című műsorában, aki már tűkön ül, hogy Mici a várva-várt "anyát" is kimondja végre.

A szép műsorvezető elárulta azt is, már kislányával együtt jógázik. Sőt, Nóri egy szakemberrel jógaoktató filmet is készített, amelyben természetesen Mici is főszerepet kap. Ördög Nóri láthatóan boldogabb, mint valaha, elmondása szerint mára teljesen belerázódott az anyaszerepbe. Az alábbi videóban te is megnézheted, hogyan ejti ki a szavakat Mici, és az is kiderül, mennyire élvezi a jógát gyönyörű mamájával.

Ördög Nóra alvás közben is gyönyörűhttp://www.life.hu/legykepben/20131102-nanasi-pal-intim-fotot-posztolt-ordog-norarol.html Ördög Nóra újra a képernyőnhttp://www.life.hu/legykepben/20131018-ordog-nora-musorvezeto-sebestyen-balazs-es-vadon-jani-vunderson-es.html Ördög Nóra Micivel ünnepelte születésnapjáthttp://www.life.hu/anyaskodj/20130912-ordog-nora-musorvezeto-kislanyaval-micivel-es-ferjevel-nanasi-pallal-unnepelte.html Ördög Nóra kollégáinak már megmutatta Micithttp://www.life.hu/anyaskodj/20130904-ordog-nora-musorvezeto-eloszor-vitte-be-munkahelyere-kislanyat-micit.html Vizsla vigyáz Ördög Nóra kislányárahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130805-ordog-nora-es-nanasi-pal-kislanyara-micire-a-csalad-vizslaja.html