A házi őrizetben lévő, halálos karambolt okozó szlovák milliomosnő budapesti iskolába íratja be kislányát is.

Eva Rezesová kislányát, Ellát is Magyarországra hozza nagyanyja. Rezesová volt párja, Erik Fischer tehetetlen. Egy szlovák lapnak azt mondta, a család fütyül a folyamatban lévő gyermek-elhelyezési perre, és már el is kezdték intézni a kislány költöztetését –-számol be a Blikk.  

Eva Rezesová a tárgyalásonFotó: Tuba Zoltán - Origo

„Nem tehetek semmit, hiába tiltakozom" - mondta keserűen a férfi, aki feladja a harcot, ezután nem hajlandó tárgyalásokra járkálni, hogy nála helyezzék el közös gyermeküket. Ha ezentúl látni akarja, hosszú órákat kell majd utaznia Budapestre. A nagymama ugyanis a magyar fővárosban talált egy kéttannyelvű iskolát, ahová a másik gyerek, Alexandra és később a kis Ella is járni fog. Úgy számolnak, hogy legalább egy évig elhúzódik majd a bírósági eljárás. Mivel a két gyerek nagymamája nem tud mindig Magyarországon lenni, ezért egy sofőr áll a házi őrizetben lévő Rezesová szolgálatára.

Ahogy a Life.hu is megírta, a bíróság nem jogerősen hat év fogházra ítélte a szlovák nőt a négy halálos áldozatot követelő ittas járművezetés miatt. Az ítélőszék kimondta azt is, hogy a kiszabott büntetés harmadát kell csak letöltenie. Mivel az előzetes letartóztatásban töltött idő beszámítható, a legrosszabb esetben is csak 2 év 9 hónapot kell fogságban töltenie.