A te gyereked is lehet alultáplált - még ha nem is látszik rajta

Forrás: Thinkstock -
betegség alultápláltság teszt család kórház gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A malnutríció, más néven a betegséghez kapcsolódó alultápláltság veszélye a magyar kórházakba kerülő gyerekek csaknem kétharmadát fenyegeti, 12 százalékukat pedig súlyosan – derült ki a magyarországi gyermekkórházakban végzett országos felmérésből. Az egészségügyi dolgozók leterheltsége mellett a tájékozatlanság is nehézséget jelent: ha egy gyermek nem megfelelően táplált, azt legtöbben csak a testsúllyal hozzák összefüggésbe, miközben az energia- és tápanyaghiány a túlsúlyos gyerekeket is érintheti. 

Európában már több országban kötelezően bevezették a mindössze háromperces STRONG szűrést, amely hazánkban is több ízben bizonyított, de még mindig nincs benne a protokollban. A módszer segítségével időben diagnosztizálni lehet a kóros tápláltsági állapotot, és mihamarabb elkezdhető a malnutríció megelőzéséhez szükséges terápia. A megfelelő táplálkozás vagy táplálás pedig nagyon komoly segítséget nyújt a szervezetnek a betegségek legyőzésében.

Forrás: Thinkstock

A rossz tápláltsági állapot a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a rossz szociális helyzetben élők körében alakulhat ki, hanem – függetlenül a szülő és a gyermek anyagi helyzetétől – bizonyos betegségek fennállása esetén is. A probléma abból is adódhat, ha a gyermek nem képes azt a mennyiségű és minőségű táplálékot elfogyasztani, amire a gyógyuláshoz szüksége van.

Az életkornak és egészségi állapotnak nem megfelelő táplálkozás miatt a túlsúlyos gyerekeknél is olyan energia- és tápanyaghiány alakulhat ki, amely súlyosan károsítja szervezetük működését, például akkor, ha betegség miatt pár napig nem képesek táplálkozni. A legkisebbeket fenyegeti a legnagyobb veszély: két-három éves korig az alultápláltság hátráltatja a növekedést, az agy és az izomzat fejlődését, ami később jelentősen ronthatja a mentális teljesítményt. A nem megfelelő tápláltsági állapot emellett fokozza a fertőzések iránti hajlamot, megnyújtja a kórházi tartózkodások időtartamát, lassítja a műtéti beavatkozások utáni felépülést, rontja az iskolai eredményeket és hátráltatja a szocializációs folyamatokat is.

Ránézésre az orvosok sem tudják felismerni a problémát, de egy háromperces vizsgálat megoldást jelenthet

Egy holland kutatás szerint a szélsőségesen sovány vagy kövér gyerekek esetében az orvosok többsége szemrevétellel is meg tudja állapítani, hogy fennáll-e az alultápláltság veszélye. Ugyanakkor az átlagos testsúlyúaknál sokszor ők sem ismerik fel a malnutríciót, ezért is elengedhetetlenek a szűrővizsgálatok. A vizsgálatok rámutattak arra is, hogy a különböző gyerekkórházak osztályain eltérő a már kialakult malnutríció előfordulási gyakorisága: míg a kardiológián, a gasztroenterológián, a neurológián és a pulmonológián 25-31%, addig az onkológián és a sebészeten 13-14 % közötti a súlyos a malnutríció rizikója.

A problémára megoldást jelenthet a nemzetközileg kidolgozott STRONG szűrés (Screening Tool for Risk On Nutritional status and Growth), amely csupán 3 percet vesz igénybe, ráadásul igen jelentős forrásokat takaríthat meg a magyar egészségügynek. A szűrőlap négy szempontot értékel: vizsgálja a rizikót jelentő betegség meglétét, az alultápláltság szubjektív megítélését, a táplálékbevitel és veszteség mértékét, valamint az aktuális testsúlyvesztést.

Forrás: Thinkstock

„A táplálkozástudomány egyre fontosabb területe az egészségügynek, miután a krónikus betegségek egy része megelőzhető lenne az olyan rizikótényezők kizárásával, mint az energia- és a tápanyaghiány. A lakosság megfelelő táplálkozását a felelősségteljes egészségpolitikai döntések is támogathatják, de a kormányzat mellett a gyerekorvosok is nagyon fontos szerepet játszanak. Segíteniük kell a megfelelő táplálkozási szokások kialakítását és a gyerekek akut vagy krónikus malnutríciójának időbeni észlelését. Ideális esetben már a kórházba kerülés előtt fel kellene ismerni a problémát.” – hangsúlyozta dr. Veres Gábor, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság elnöke, aki szerint nagyon fontos, hogy minden hazai kórházban és a háziorvosi rendelőkben is szűrjék a malnutríciót, megelőzve ezzel a későbbi szövődményeket.

Az egyetemi kórházakban nagyobb az alultápláltság rizikója

A kutatás során 27 hazai intézményben 1117 gyermek vett részt malnutríció-szűrésben: a kicsik 52 százalékát közepesen fenyegette az alultápláltság kockázata, 12 százalékukat pedig súlyosan, ami azonnal beavatkozást, azaz táplálásterápiát igényel. Ahogy azt a korábbi hazai és nemzetközi vizsgálatok is kimutatták: jelentős a különbség az egyes kórházak között. A városi kórházakban minden második gyermeket, míg az egyetemi intézményekben a kicsik csaknem háromnegyedét érintette a malnutríció kockázata. Miután ezek az intézmények a súlyosabb esetekkel foglalkoznak, egyértelmű összefüggés mutatható ki a betegségek súlyossága és a rossz tápláltsági állapot között.

Az őssejt tárolás és felhasználás nyomábanhttp://www.life.hu/csalad/20140311-minden-szukseges-informacio-az-ossejt-tarolasrol-es-annak-felhasznalasrol-privat-es-allami.htmlHa kiderül, hogy gyermeket várunk, előbb-utóbb kérdésként felmerül, hogy szükséges-e az őssejt megőrzés lehetőségével élnünk? Hogy, teljesebb képet kapjunk és tisztázzunk néhány felmerült kérdést, összegyűjtöttük a ma rendelkezésre álló összes fontos információt.CsaládEutanázia Belgiumban - a gyerekekre is vonatkozikhttp://www.life.hu/csalad/20140307-hivatalosan-gyilkolhatjak-a-gyerekeiket-a-belgak-bevezettek-naluk-az-eutanaziat-azaz-a-kegyes.htmlEurópa-szerte több mint 200 ezren kérték a belga királyt, hogy ne adja nevét ahhoz a törvényhez, amely gyermekekre is kiterjeszti az eutanáziát. Az uralkodó ennek ellenére aláírta a törvényt, így a jogszabály hatályba lép – írja az Origo. Család--Íme, a tökéletes ölelés titkahttp://www.life.hu/csalad/20140304-ime-a-tokeletes-oleles-titka-a-kisbabak-reggeli-bujasa-az-igazi-sok-szulo-barmit-megtenne-azert.htmlMinden anyuka tudja, hogy a szülőlét egyik legszebb időszaka az újszülött csemete babusgatása. Méghozzá olyannyira szép, hogy az immáron felnőtt utóddal büszkélkedő nők hatalmas áldozatot hoznának a múlt újraélésének kedvéért.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.