Liptai Claudia ezer arca A Nagy Duettben

Forrás: TV2 -
TV2 A Nagy Duett Liptai Claudia ruha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összeszedtük a TV2 műsorvezetőjének legjobb, illetve legmegosztóbb szettjeit a műsorból.

A végéhez ért A Nagy Duett, amelynek harmadik szériája során Liptai Claudia szexisebb és felszabadultabb volt, mint valaha. Kedvenc tervezője ruháiban állt a kamerák elé és már rögtön az első élő show-ban magasra tette a lécet, amikor úgy festett, mint egy görög istennő. A másodikra már visszafogottabb kreációban lépett színpadra - legalábbis elölről nézve. Hátat fordítva megcsodálhattuk mélyen kivágott ruháját. Szerettük azt is, amikor egy lazább, lágy esésű zöld ruhára esett a választása, amelyben Charlie angyalaként hódított.

Forrás: TV2

Úgy látszik, bejött a zöld Claunak, egy későbbi adásban ugyanis UV-zöldben hívta fel magára a figyelmet. Nagyon dögösen nézett ki, ráadásul ekkor betegen vezetett műsort. Talán válltöméses ruhája és magasra tupírozott frizurája kapta a legtöbb kritikát eddig, de a fura ruhát gyorsan feledtette legutóbbi, „aranyos" szerelése.

Forrás: TV2

Kíváncsian várjuk, a döntőben miben tündököl majd Clau.

Szerintetek melyik ruha állt a legjobban Claunak?

Bódi Sylvi levetkőzötthttp://www.life.hu/trend/20140328-bodi-sylvi-ledobta-a-ruhait-azt-allitja-a-termeszetkozeliseg-miatt.htmlBódi Sylvi nekivetkőzött és ideológiát is gyártott hozzá. Mindezt a Facebookján láthattuk, olvashattuk. TrendOrigoEgy új kor kezdete – hogy került Kim és Kanye a Vogue címlapjára?http://www.life.hu/trend/20140328-kim-kardashian-es-kanye-west-a-vogue-cimlapon-anna-wintour-dontese-nanasi-palnak-is-tetszett-a.htmlEzt is megértük – Kim Kardashian a kultikus magazin legújabb címlapján feszít, méghozzá menyasszonyi ruhában, a legütősebb díszlete pedig Kanye West. Anna Wintour, a Vogue teljhatalmú nagyasszonya végül csak kimondta az áment – pedig korábban erre nem sok esély volt. De vajon mi vitte rá erre? A Life.hu szakértőket kérdezett meg a témában.TrendOrigoMeztelenül forgat Miranda Kerrhttp://www.life.hu/trend/20140327-miranda-kerr-ausztral-szupermodell-meztelen-fotot-rakott-ki-instagram-oldalara.htmlAz ausztrál szupermodell ismét egy ruhátlan képet posztolt közösségi oldalára.TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.