A korábbi "Fuss te is Kingával" felhívásunk kapcsán sok barát, rajongó és sportoló döntött úgy, hogy szombat reggel együtt funak Kingával, Kingáért a margitszigeti atlétikai pályán. Az egészségügyért felelős államtitkár, Szócska Miklós pedig már a helyszínre is egyenesen futva érkezett. 

A gyönyörű, napsütéses napon sokan jöttek el drukkolni Kingának, a mellrákból felgyógyult, kétgyermekes anyának, aki célul tűzte ki maga elé, hogy áprilisban teljesíti a Telekom Vivicittá 10 km-es távját. Miután mindenki megérkezett a helyszínre, a szervezők köszöntötték a jelenlévőket, miközben Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár is befutott, hogy átadhassa Magyarországon először Kingának az emlőszűrésre szóló behívót, amelyet a következő hetekben minden nő megkap majd. 

/1403/Kinga201432919245

A beszédet közös, zenés bemelegítés követte, ezt követően pedig jelképesen eldördült a rajtlövés is a margitszigeti atlétikai centrum futópályáján, így kezdetét vehette a közös edzés Kingával. A cél 5 kör megtétele volt a pályán, és akiben még ezek után is maradt némi szusz, az elkísérhette Kingát egy szigetkörre is. 

A Telekom által felszolgált frissítőknek, a Life.hu értékes ajándékainak, az ütemes zenének és a nyárias időnek köszönhetően mindenki remekül érezte magát. Ezúttal is köszönjük mindenkinek, aki részt vett ezen a családi eseményen!

Nézd meg, hogy D. Tóth Kriszta hogyan készül a Vivicittára: