Molnár Andi évek óta benne van a Szombat Esti Láz táncos csapatában, mi pedig a kezdetek óta irigykedve figyeljük izmos, mégis roppant nőies és formás lábait. Persze a sok tánc megtette a hatását, Andi azonban nem csak így szabadul meg a felesleges kalóriáktól. Bárdos András táncpartnere a Life.hu-nak mesélt edzésmódszeréről.

Andi az általános iskolában atlétizált és kosárlabdázott, sosem gondolt a táncra. "Mindig is túlmozgásos gyerek voltam – evezős táborba jártam, görkoriztam, bicikliztem. 18 évesen azonban a nagymamám azt mondta, a tánc az alapműveltség része, ezért úgy döntöttem, kipróbálom ezt is. Hirtelen jött az egész, szinte csak belecsöppentem és lettem versenytáncos" – meséli Andi, aki egy ideig fitneszmodellkedett, mert nagyon megszerette a súlyzós edzéseket és a kondis edzést. Modellként többek között Thaiföldön is indult versenyen, de ebben az időszakban döbbent rá arra is, hogy az egyik legnehezebb dolog a diétázás. "Ez volt számomra a feketeleves. Ugyan nagy kalandnak tűnt a dolog, de nekem, aki imádok enni és képes vagyok egy vödör fagyit egyedül felfalni, nagyon nem volt könnyű. Sok lemondással járt a dolog, de mégis sikerült: bronzérmes lettem."

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Andi sokat tanult ebből az időszakból, különösen arról, mivel tarthatja kordában a súlyát. A napi ötszöri étkezés, a sok zöldség és fehér hús fogyasztása bevált neki, emellett azonban a kenyérféléket és a cukrot igyekszik mellőzni az étrendjéből. "Próbálok felfedezni új dolgokat: köretnek egyre többször fogyasztok barna rizst, kuszkuszt, és mostanában sok spenótot, spárgát eszem."

A táncosnő a heti többórás tánc mellett keményen edz az alakjáért. "Reggel korán kelek, és hetente 4-5 alkalommal 5 kilométer futással indítom a napomat. Ezen kívül igyekszem beiktatni többféle mozgást az életembe: a súlyzós edzés, a crosstraining, a power plate és a jóga nem maradhatnak ki a heti listámból. Ezen kívül naponta több órát táncolok, hogy gyakoroljak, és oktatok is. És persze rengeteget nyújtok. Egy héten egy pihenőnapot azonban mindig tartok – ennyi kell a testnek."

Andi tippjei:

A Szombat Esti Láz - A nagy félrelépés sztárja a futást javasolja elsősorban, mint mozgásformát azoknak, akiknek az ízületei engedik. Emellett Andi szerint a rengeteg guggolás és a kitörések is gyönyörűen edzik a combokat - ezeket ő is rendszeresen végzi. Ha kíváncsi vagy, hogyan kell helyesen végezni a kitöréseket, kattints ide!