Jagicza Berta JógaKlikk jóga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezen a héten egy nagyon különleges és egyedi jógastílus, a kundalini jóga egy emblematikus gyakorlatát, a békát tanulhatod meg a JógaKlikkel egy félórás gyakorlatsorban, amelynek célja, hogy kívül-belül megszépülj.

A három gyakorlatból álló krija főszereplője a béka. Kifejezetten a belső és a külső kifényesítésére irányuló gyakorlatsor elején egy rövid meditációval megnyugtatjuk az elmét. A béka póz azután alaposan megdolgozza a vér- és nyirokkeringést, a szervezet egész folyadékháztartását, hat a hormonháztartásra is, egy emelkedett, felfrissült állapotot eredményez, és nem utolsósorban elképesztő módon formálja a fenék és a láb izmait. Mint a jógagyakorlatok általában, fizikailag, energetikailag és mentálisan is hat. A békából a gyakorlott jógik 108-at csinálnak.

Forrás: Thinkstock

Mi az a krija?

A krija jelentése tökéletes cselekvés. Aktív testhelyzetek, ászanák sorozata, speciális légzéssel kombinálva. A krijákból több ezer van a kundalini jógában, és mindnek meghatározott célja van.

A harmadik gyakorlat a sorban a pascsimottanászana, amely számtalan jótékony hatása (A hatha jóga pradipika című könyv szerint a pascsimottanászana: „Ez minden ászanák legjobbika... általa a lélegzet a szusumnán folyik át, a gyomor működése megélénkül, az ágyék jótékony nyomásban részesül és megszűnik az ember minden betegsége.") mellett az életideg nyújtásával járul hozzá és teljesíti be a szépítő-fiatalító folyamatokat.

Mielőtt kipróbálnád a szépítő videót, hallgasd meg a kundalini mantrákról és légzésről szóló bevezetőnket ide kattintva.

Ragyogj kívül-belül! Gyakorold ezen a héten ingyen, akár otthonról a videóban látható kundalini jógágyakorlatsort a JógaKlikkel. A hatása csodálatos lesz!

Erősíts a férfiak kedvenc jógapózával!http://www.life.hu/ez-zsir/20140424-jogaiskola-a-jogaklikkel-bakaszana-a-daru-poz.htmlVajon miért van az, hogy a jóga népszerűbb a nők körében? Miért látni olyan kevés fiút egy-egy jógaórán? Jógaiskolánkban ezen a héten egy olyan pózzal foglalkozunk, ami gyakran a jógázó fiúk egyik kedvence: ez a bakászana, vagyis daru- vagy varjúpóz.Ez Zsír!--Jógázz a rosszkedv ellen! Kedélyjavító pózok, amik segítenekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20140418-jogaiskola-a-jogaklikkel-husveti-kedelyjavito-joga.htmlHa már gyakorlott jógi vagy, tudod, hogy a gyakorlás lecsendesíti az elméd, és hogy bizonyos pózok jó hatással vannak a kedélyállapotodra is. A hétvégi nyüzsgés és sok-sok finomság után jót fog tenni egy remek, kedélyjavító gyakorlatsor.Ez Zsír!OrigoIntenzív alakformálás jógával - a harcos póz titkahttp://www.life.hu/ez-zsir/20140328-jogaiskola-a-jogaklikkel-ero-es-lendulet-a-virabhadraszana-3.htmlA jóga népszerűségének egyik oka, hogy egyaránt hat a testre, az elmére és a lélekre. Ahogy a tested erős, hajlékony és kiegyensúlyozott lesz a gyakorlás által, ugyanúgy az elme és a lélek is tükrözi ezeket a változásokat. Jógaiskolánkban ezen a héten egy olyan jógapózzal ismerkedhetsz meg a JógaKlikk segítségével, ami erőt és lendületet ad az egész lényednek: ez pedig a Hármas Harcos, szanszkritül Virabhadrászana 3. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.