Sajátos nevelési igényű gyerek az iskolában

Forrás: Thinkstock -
iskola SNI sajátos mód nevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülők várakozással teli izgalommal készülnek gyermekük születésére: elképzelik, milyen lesz, gondolatban talán pályát is választanak magzatuknak. Amikor azonban a születés után nem sokkal kiderül, hogy a gyermek sérülten jött a világra, embert próbáló napok, hetek, évek következnek. Túljutva az első sokkon rájönnek, hogy valami mást, valami pluszt kell nyújtaniuk neki.

Minden gyerek a saját egyéni módján növekszik és fejlődik. Néhányuk később éri el a fejlődés mérföldköveit, mint társai. Előfordul, hogy a késés a normál fejlődés változata, de ahhoz, hogy a gyermek képességeit a legjobban kibontakoztathassa, segítségre szorul.

Forrás: Thinkstock

Itthon, elsősorban Budapesten, már léteznek olyan intézmények, amelyek megfelelő ellátásban részesítik az eltérően fejlődő gyermekeket. Az ellátást megelőzően egy - a gyermekek számára játékhelyzetként megélhető vizsgálatra hívják be a jelentkező családokat (ehhez nincs szükség orvosi beutalóra), ahol gyermek-neurológusok, gyermekpszichiáterek, gyógypedagógusok, gyógytornászok és pszichológusok együttműködve, komplex diagnosztikai vizsgálat után javasolnak a diagnózishoz és a családok egyéb szükségleteihez alkalmazkodó egyéni vagy csoportos fejlesztéseket, tanácsadást, különböző terápiás jellegű szolgáltatásokat.

De kik azok az SNI-s gyerekek?

Sajátos nevelési igényű (SNI) az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos; pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott - például dyslexiás, dysgraphiás, dyscalculiás, mutizmusos, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavarral küzd.

SNI-s gyerekek az oktatásban

Az oktatáspolitika hosszú ideig a speciális nevelési igényű gyermekek elkülönített nevelését szorgalmazta, ám az elmúlt évtizedekben megjelent az együtt nevelés irányzata. A pedagógiai tapasztalatok erősítették az új tendenciát, mely szerint a nem elkülönítetten fejlesztett gyermekek nem fejlődtek kevésbé, sőt olykor jobban haladtak. Ilyen gyerekeket azok az intézmények tudnak fogadni, amelyek rendelkeznek iskolán belüli szakértelemmel, feltételekkel: a sajátos nevelési igény típusának és súlyosságának megfelelő gyógypedagógussal, konduktorral, speciális tantervvel, tankönyvekkel és más segédletekkel.

Forrás: Thinkstock

A fejlesztő és rehabilitációs foglalkozások feladata, hogy azoknak a gyermekeknek, akik tankötelezettségüket sajátos nevelési igényük miatt nehezebben tudják teljesíteni, biztosítsa a fejlődésükhöz szükséges felkészítést a szülő bevonásával, a szülő részére tanácsadás nyújtásával.

Az integrált oktatás előnyei

A többségi iskolák pedagógusainak fel kell készülni a sajátos nevelési igényű fogadására, az együttnevelésre. Gyógypedagógiai ismereteket kell szerezni, tanfolyam, tréning során új kompetenciákat elsajátítani, s ezeket érvényesíteni a napi munkában. A jó gyakorlatok nemcsak a sajátos nevelési igényű tanulók oktatása, nevelése okán kerülhetnek bevezetésre, hanem minden összetételű tanulócsoportban. A módszerek felszabadult, örömteli kedvvel tanuló egymás sikerének örülni tudó diákokat nevelnek.
Azok a pedagógusok, akik megpróbálják átlagos összetételű osztályukban ezeket a régi-új gyakorlatokat követni, tapasztalják, hogy az amúgy nem fogyatékos, de gyengébben teljesítő gyerekek is felbátorodnak, szívesen tanulnak, megerősödnek tudásukban, kevesebb lesz a fegyelmezési probléma. Eltérő szintű tananyagkínálat és követelménytámasztás mellett az enyhe fokban értelmi sérült gyermekek is boldogulhatnak.

Homoszexuális, biszexuális, hetero - honnan tudjuk, milyen beállítottságú a gyerek?http://www.life.hu/csalad/20140422-homoszexualis-biszexualis-hetero-honnan-tudjuk-milyen-beallitottsagu-a-gyerek.htmlAzt mondják, hogy a homoszexualitásra való hajlam részben genetika - sok kutatás látott napvilágot erre vonatkozóan. Viszont a nevelés, a környezet is sokat számít. Hogyan ismerhetjük fel, hogy gyerekünkben megvan ez a hajlam?Család--Gyerekszülés 40 felett – áldás vagy felelőtlenség?http://www.life.hu/csalad/20140408-gyerekszules-40-eves-kor-felett-aldas-vagy-felelotlenseg-egyre-tobb-no-szul-keson-utanajartunk.htmlEgyre több nő dönt úgy, hogy 40 éves kora körül vagy akár afelett vállal gyermeket. Sokan csupán a terhesség és a szülés körüli kockázatoktól tartanak és bele sem gondolnak abba, mi lesz a gyerekükkel akkor, amikor az még a szárnyait bontogatja, miközben ők már a hallókészülékeiket tisztogatják majd.Család--Gyerekkereskedelem - a gyerekek szemévelhttp://www.life.hu/csalad/20140318-gyerekkereskedelem-a-gyerekek-szemevel-bezzeganya-blogon.htmlA Reuters hírportál ötrészes cikksorozatot szentelt tavaly év végén annak a 18 hónapos oknyomozó munkának, amely feltárta, miféle illegális, a hatóságok előtt rejtve maradó, pedig tulajdonképpen nagyon is látható rendszerek közvetítik azokat a gyerekeket idegenekhez, akiktől örökbefogadó szüleik meg akartak válni - írja a Bezzeganya blog. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.