Megvan a focivébé legszebb nője

Forrás: Facebook/Miss Columbia Mundo 2013 -
Kolumbia szépségverseny futball világbajnokság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kolumbiai lányt, Daniela Ocoro Mejiát választották meg a futball-világbajnokság legszebbjének.

A labdarúgó-világbajnokság 32 nemzetének képviseletében 32 lány mutatta meg bájait a negyedik alkalommal megrendezett szépségversenyen – írja az Origo. A németországi Rustban megrendezett megmérettetésen a 19 és 29 év közötti versenyzőknek először a válogatott mezében, majd estélyiben és fürdőruhában is fel kellett vonulniuk. A győztes a 25 éves kolumbiai tanuló, Daniela Ocoro Mejia lett, aki 3000 euróval is gazdagodott.

Forrás: Facebook/Miss Columbia Mundo 2013

Azt mondta, nagyon büszke arra, hogy megnyerte a viadalt, és bízik benne, hogy hazája válogatottja is hasonlóképpen tesz majd a két hét múlva rajtoló vébén.

A második helyen az Egyesült Államok képviseletében Felicia Kitchings zárt, a harmadik helyre pedig az ecuadori Laritza Párraga Arteaga került.

A zsűriben olyan futballszakemberek ültek, mint az egykori FIFA-játékvezető Walter Eschweiler, a korábbi bolgár válogatott játékos, Krasszimir Balakov, a Bayern München korábbi játékosa, Thorsten Fink, illetve Waldemar Hartmann sportriporter.

5 kérdés a szépségről: Hosszú Katinkahttp://www.life.hu/trend/20140527-5-kerdes-a-szepsegrol-hosszu-katinka.htmlA háromszoros világbajnok gyors- és vegyes úszó olimpikon, Hosszú Katinka sikert sikerre halmoz a medencében, ám a sok edzés mellett a bőrére is nagyon oda kell figyelnie. A Life.hu sorozatában ezúttal a világhírű úszónő mesél szépségtitkairól. TrendOrigoSzorcsik H. Viki extrém sminkbenhttp://www.life.hu/trend/20140529-szorcsik-h-viktoria-a-tv2-joban-rosszban-szinesznoje-extrem-sminket-kapott.htmlA Jóban rosszban sorozat színésznőjének a szívárvány színeit varázsolták az arcára.Trend--Magyar tervező ruhájában pózolt a világpremieren a tinisztárhttp://www.life.hu/trend/20140529-abodi-dora-magyar-tervezo-ruhajaban-ment-a-maleficent-premierjere-a-tinisztar-bailee-madison.htmlBailee Madison színésznő Abodi Dóra magyar tervező kreációjában érkezett Angelina Jolie új filmje, a Maleficent díszbemutatójára Hollywoodba.Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.