Mikor és mennyi gyermektartásdíj jár az anyukáknak?

tartásdíj család szülők nevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magyarországon minden második házasság válással végződik. Arról kérdeztük ügyvéd szakértőnket, hogy átlagosan mennyi tartásdíjat kaphat az a szülő, aki a gyerekeket neveli, illetve milyen joga van, ha a másik fél huzamosabb ideje nem fizet.

A legfontosabb, ami a témában leszögezhető, hogy a tartásdíj összege a felek szabad megállapodásának függvénye. A megállapodáskor célszerű figyelemmel lenni azonban arra, hogy a jövedelmi viszonyok változhatnak. Gyakori, hogy a felek a jövedelem százalékában való meghatározás mellett egy minimum tartásdíj-összeget is rögzítenek, gyermekenként.

Ha nem jutunk dűlőre

"Amennyiben a felek nem jutnak egymással dűlőre, úgy e kérdésben a bontóper során eljáró bíróság határoz. A jogszabály szerint a jövedelem 15-25 százalékának megfelelő összeg lehet a tartásdíj mértéke, az alábbi körülmények tüzetes megvizsgálása alapján: a gyermek tényleges szükségletei, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyai (előző évi jövedelemigazolások alapján), a szülők háztartásában eltartott más – saját, illetőleg mostoha – gyerekek száma illetve a gyermek esetleges saját jövedelme, szociális juttatások" – avat be a részletekbe bennünket a Life.hu szakértője, dr. Géczi Beatrix ügyvéd.

Forrás: Thinkstock

Mikor kaphatunk magasabb összeget?

A gyermek egészségügyi problémája, speciális nevelési igénye megalapozhatja a magasabb összegű tartási igényt. „Több gyermek esetén fontos tudni, hogy az összes tartási igény a gyakorlat szerint nem haladhatja meg a tartásra kötelezett jövedelmének 50 százalékát. Említést érdemel még, hogy a szülők megállapodhatnak abban is, hogy a gyermekétől külön élő szülő a tartási kötelezettségének megfelelő vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával tehet eleget. A megállapodás akkor érvényes, ha abban meghatározzák azt az időszakot, amelynek tartamára a juttatás a tartást fedezi, és azt a gyámhatóság vagy perbeli egyezség esetén a bíróság jóváhagyja” – folytatja szakértőnk. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tartásdíj összege fellebbezéssel megtámadható, de ez esetben is érdemes tekintettel lenni a fenti alapelveket követő bírósági gyakorlatra.

Meddig jár a gyerektartás?

Nem biztos, hogy csak addig, amíg gyerek a gyerek! Ha a gyerek már betöltötte a 18. életévét, de még tanulmányokat folytat és az ehhez szükséges összegre még rászorul, vagyis nincs önálló keresete, ez esetben továbbra is jár a gyerektartásdíj. Szintén jár a gyerektartás, ha azt a nagykorúvá lett gyermek egészségi állapota, betegsége vagy munkaképtelensége indokolja.

A kiskapukat márciusban bezárták

A 2014. március 15-ével életbe lépett új családjogi törvénynek köszönhetően a tartásdíj megállapításakor a bíróságnak a külön élő szülő jövedelmi és vagyoni helyzetét együtt kell vizsgálnia. Jövedelem minden, amit bérjelleggel, vagy más módon (például természetben) kap a tartásdíjra kötelezett. Bérjellegű jövedelem az éves prémium vagy külföldi kiküldetés esetén a napidíj is. Természetbeni juttatás pedig, ha céges autóval járunk, vagy ha a telefonunkat a cég fizeti. A vagyoni helyzet körében a bíróság azt vizsgálja, hogy a tartásdíjra kötelezettnek hány ingatlana, autója, mekkora bankbetétje van. Korábban a tartásdíj megállapítása előtt sokan íratták át vagyontárgyaikat másra, mostantól azonban az ilyen szerződést fedezetelvonó szerződésnek tekintik, és a bíróság figyelmen kívül hagyja.

A minimálbér, mint bejelentett jövedelem, azért nem nyerő stratégia, mert a gyermeket nevelő szülőnek módja van arra, hogy bizonyítsa, a másik szülőnek a bejelentettnél jóval több bevétele van. Legtöbbször elegendő végigbogarászni a jövedelmeit eltitkolni szándékozó szülő kiadásait: közüzemi és bérleti díjait, havi benzinköltségét, autójának biztosítási díjait. Meg kell nézni, hová jár nyaralni, hányszor étkezik étteremben. Az így nyert információkból pillanatok alatt kikerekedik, hogy az illető sokkal többet költ, mint amennyi az állítólagos munkabére.

Forrás: Thinkstock

Lehet kérelmezni az összeg emelését?

A gyermekét egyedül nevelő szülő kezdeményezheti a gyermektartás díjának megemelését. Azonban ami már egy nehezebb kérdés, hogy milyen helyzetekben lehet jogos kérés az emelés. Ilyen lehet például, ha olyan anyagi változás történik, ami bajba sodorja a szülőt és nem bírja egyedül fizetni a maga és gyermeke, akár gyermekei fenntartását - és egyéb hasonló jellegű okok vezethetnek ahhoz, hogy megemelik a tartásdíjat. A második lehetőség az, amikor a szülőnek elmozdul az anyagi helyzete negatív irányba és már nem képes biztosítani azt, hogy a gyerek normális életet éljen, ez az eset a gyerek védelmére vonatkozik. Tehát ilyenkor csak akkor lehet emelés, hogy ha a gyereknek az érdekei is sérülnek. A harmadik állapot, amikor a gyerek elkezd sportolni vagy tanulni, ilyenkor ugye több a kiadás és ilyen esetben is megemelhetik a tartásdíjat, amennyiben a tartásra kötelezett ezt teljesíteni tudja.

Elvira, 41 éves

"A férjem hosszú ideig nem fizetett a két gyerekünk után tartásdíjat miután elváltunk. Nagyon rosszul érintett a dolog, egyrészt nehezen jöttünk ki anyagilag, másrészt nem tudtam megemészteni, hogy ennyire nem érdeklik őt a saját gyerekei. Egy ideig próbálkoztam, aztán rájöttem, hogy nem érdemes erőlködnöm. Azóta sem fizet egy fillért sem, de legalább békén hagy bennünket."

Mi történik, ha valaki huzamosabb ideig nem fizet?

„Az elmaradt tartásdíjat legfeljebb hat hónapra visszamenőleg lehet érvényesíteni, a jogerős ítélet alapján, a munkabér terhére történő közvetlen letiltás vagy végrehajtási eljárás keretében. A végrehajtás az eljárás befejezéséig esedékessé váló, jövőbeni tartásdíj-részletekre is kiterjedhet. A behajtási nehézségek miatt célszerű már a tartásdíjat megállapító bíróságtól kérni a tartásdíjnak a kötelezett munkabéréből történő, közvetlen munkáltatói letiltását” – mondja dr. Géczi Beatrix ügyvéd.

Mit és mikortól sportoljon a gyerek?http://www.life.hu/csalad/20140522-mit-es-mikortol-sportoljon-a-gyerek.htmlA gyerekek mozgásigénye határtalan, érdemes ezt kihasználnunk és minél korábban megismertetni velük minél többféle sportágat, hogy később magától tudja kiválasztani azt, amit a legszívesebben űz majd. Így megmarad a mozgás szeretete és testileg és lelkileg is egészséges felnőtté válnak. Család--"8 éves voltam, aznap volt az utolsó napom gyerekként" – szexuális abúzus gyerekkorbanhttp://www.life.hu/csalad/20140520-8-eves-voltam-aznap-volt-az-utolso-napom-gyerekkent-szexualis-abuzus-gyerekkorban.html„1982-ben, egy nyári napon megváltozott az életem. 9 éves voltam akkor, de soha többé nem voltam gyermek. Az apám korábban 'csak' vert (4-5 éves koromtól vannak erre vonatkozó emlékeim), ám akkortól kezdve mást is akart. 18 éves koromig heti több alkalommal használt, vert, testileg-lelkileg gyötört, kénye-kedve szerint. Az anyám csendes szemlélőként hagyta ezt.” – olvasható egy szomorú történet kezdete az Anoni Mara Társaság beszeljrola.hu oldalán, ami azért jött létre, hogy megtörje a csendet és nyíltan beszéljen a gyerekkori szexuális abúzusról.Család--A hely, ahol a gyerekek 5 évig élnekhttp://www.life.hu/csalad/20140507-az-afrikai-csadban-minden-hetedik-gyerek-oteves-kora-elott-meghal-hogy-mi-ennek-az-oka-ennek.htmlAz afrikai Csádban minden hetedik gyerek ötéves kora előtt meghal. Hogy mi ennek az oka, ennek jártunk utána - Pep Bonet megdöbbentő fotósorozata és kisfilmje segítségével pedig meg is mutatjuk. Figyelem! A tartalom a nyugalom megzavarására alkalmas képeket és videoanyagot tartalmaz! Kizárólag erős idegzetűek számára ajánljuk a megtekintését.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.