Takács Nóra magabiztosság Fashion donor Kurucz Nikolett Átalakít a Jónő Team Kántor Katalin Larion Oscar sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Meg vagyok elégedve magammal!" - ezt mondta Aurélia a beszélgetésünk elején. Ritkán hall ilyet az ember, ezért is volt különleges e heti átalakításunk. Lia ugyan látja a hibáit, de azokkal együtt fogadja el magát, és főleg az élmény és inspiráció miatt látogatott meg minket. 

"Láttalak benneteket az interneten és teszik, amit csináltok. Gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem, hátha. Nagyon boldog voltam, amikor hívtatok, ilyen fotózáson sosem jártam még, izgulok is kicsit." Pedig nálunk aztán igazán nincs miért izgulni. Sosem erőltetjük rá az elképzelésünket senkire. Ha valaki ragaszkodik mondjuk a hajhosszához, hajszínéhez, akkor ezt tiszteletben tartjuk. Lia szerencsére nyitott volt mindenre, hiszen elsősorban a kíváncsisága hajtotta hozzánk.

"Meg vagyok elégedve magammal. Persze látom, hogy mi nem tökéletes rajtam, de elégedett vagyok azzal, amim van, nem akarok kifordulni önmagamból. Főként azért jöttem, mert szerettem volna látni, hogyan mutatok, amikor szépen kisminkelnek, megcsinálják a hajamat, csinos ruhába öltöztetnek. Remélem, sokat profitálok majd az itt látottakból, hallottakból, és otthon is tudom majd kamatoztatni."

/1406/Aur_l2014624173723

Olyan jó volt Auréliával beszélgetni, és végre azt hallani, hogy valaki elfogadja magát, sőt! Aktívan sportol: hétfőnként és szerdánként spinningre jár, amit imád, legszívesebben folyton azt csinálná. Emellett rendszeresen bicajozik, próbál egészségesen élni, és a mindennapjait is ebben a szellemben tervezi. Zene füleinknek! A csapat nagy lendülettel, örömmel látott munkához.

Először Niki készítette el a vagány frizurát: "Aurélia vöröses-lilás hajszínnel érkezett hozzánk, ami remekül illik a bőre, illetve a szeme színéhez is. Éppen ezért abban állapodtunk meg, hogy nem változtatunk az árnyalaton, csupán rövidebbre vágtam a haját. Ez a fiatalosabb stílus remekül áll neki!"

Aztán Oscar következett: "Kíváncsi, nyitott személyisége levett a lábamról. Az arctisztítás után a csodakrémmel energetizáltam a bőrét. Egy nagyon finom folyékony alapozóval egységesítettem a bőre tónusát, árnyékoltam. Enyhén lepúdereztem. Orcáit barackos arcpírral élénkítettem. Szemöldökének színét a hajszínéhez igazítottam. Rejtőzködő szép szemét igyekeztem előcsalogatni. Földszínekkel, majd padlizsán és lila kombinációjával emeltem ki. Készítettem egy szofisztikált füstös hatású szemet, picit feketével élénkítettem a kontraszton. Szempilláit dúsítottam. Ajkát egy természetes árnyalatú ajakrúzzsal festettem ki."

/1406/Aur_l2014624173759

Ruha: Mohito; Blézer: Mohito; Cipő: Reserved; Nyaklánc: H&M; Táska: Mohito

A Fashion Donor-lányok így gondoskodtak a szettről: "Aurélia üdeségét egy lila blézerrel emeltük ki, amelyhez két anyagból készült ruhát párosítottunk. Itt sem álltunk meg, hiszen úgy gondoltuk, méltó megkoronázása egy, stílusában remekül illő táska és egy nyakék lesz. Aurélia beragyogta az egész stúdiót nőiességével és magabiztosságával."

/1406/Eleg_201462417393

A szép smink, haj és ruha után már csak Kata szuper képei hiányoztak, amire szintén nem kellett sokat várni. Pár póz, mosoly és jó tanács után Aurélia nagyon belejött a fotózásba, rendkívül ügyesen csinálta. Ez pedig meg is látszik az elkészült képein: egy magabiztos, erős jónőt láthatunk most, és láttunk már az átalakítás előtt is. :-)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.