focistafeleség focivébé fociVB edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy menő focistafeleségnek szinte kötelező jól kinézni, hiszen a sportolókat női rajongók és dögös szurkolólányok követik mindenfelé. Utánajártunk, hogyan tartják magukat karban a riói focivébé sztárjainak oldalbordái. 

Shakira

Gerard Piqué kedvese tavaly januárban szülte meg az édes Milant, a babavárás pedig nem hagyott nyomot a szexi énekesnő testén. Ezen nem is csodálkozunk: Shakira a szülés előtt is rengeteget táncolt, hasizmai pedig legendásan gyönyörűek voltak. Naná, hogy vissza akarta kapni a tökéletes alakját!

Forrás: AFP, Instagram/Shakira

Ő hogyan csinálja?

Shakira komolyan veszi az edzést, ebben pedig a New York-i fitneszguru, Anna Kaiser segíti őt. "Shakira mindenben 150 százalékot teljesít, természetesen az edzésben is. A szülés utáni hetekben minden reggel és este 30-30 percet edzettünk, hat hét múlva pedig 1-1 órára emeltük a napi adagot. Az edzéstervet úgy állítottam össze, hogy igazodjon Shakira utazásaihoz. Ő imád mindenfajta játékos mozgást: a teniszt, a squash-t, így ezek mind helyet kaptak az edzéstervében a balett-, kick-boksz- és pilatesórák mellett. Nagyon fontos, hogy a szülés után senki ne kezdjen őrült módon edzeni: Shakira is csak alacsony intenzitású mozgásokat végezhetett" - mesélte az edző. Az énekesnőnek az étrendjén is variálnia kellett: ma már a nagy evések helyett naponta 5-6 alkalommal eszik adagonként körülbelül 300 kalóriányi ételt. Sok csirkehúst fogyaszt zöldségekkel, gyakran eszik quinoát, nassolni pedig narancsot vagy mandulát szokott.

Life.hu tipp:

Próbáld ki a következő szuper átmozgató gyakorlatsort! Bemelegítéssel és nyújtással együtt fél óra az egész, ám a testedet hihetetlenül átformálja!

Antonella Roccuzzo

Lionel Messi kedvese nem az a fajta nő, aki bármennyit ehet, nem hízik meg. A szülés után rá is felszaladt pár kiló, amit mindenképp le akart dolgozni magáról. A csinos anyuka és Messi babája 2012-ben született meg, Antonella pedig hét héttel a szülés után akcióba lendült.

Forrás: Instagram/Antonella Roccuzzo

Ő hogyan csinálja?

Messi asszonya a mai napig sokat mozog. A szülés után vetette bele magát igazán a sportba: személyi edzővel rendszeresen szabadtéri mozgást végeztek, illetve rákattant a futásra is. Nem egyszer kapták őt lencsevégre, amint a barcelonai tengerparton kőkeményen edz. Antonella számára azonban nem csak a kalóriák égetése fontos: sosem hagyja ki a nyújtást, mert jól tudja, az is nagyon lényeges a feszes, tónusos izmokhoz.

Life.hu tipp:

Tanulj meg helyesen futni, és imádni fogod! Itt már elárultuk, mi az a technika, ami biztosan beválik.

Christine Bleakley

Az angol válogatott középpályásának, Frank Lampard csinos menyasszonya igazi sportőrült - fitneszvideók is fűződnek a nevéhez. Ő aztán tényleg odafigyel arra, mit és mikor eszik, hogyan edz, és komolyan veszi az egészséges életmód fogalmát. Ami nehezen megy neki, az az alvás. A tévébemondó és fitneszguru azt állítja, az ő testének napi 3-4 óra szunyókálás is elég... Jó neki!

Ő hogyan csinálja?

A DVD, amit a nővérével készített, megmozgatja a test összes izmát, emellett van benne intervall-tréning és pulzust emelő gyakorlatsor is. A fitnesz mellett Christine rendszeresen fut, pár éve még a félmaratont is teljesítette. Az edzés mellett számára az is fontos, hogy jól érezze magát a bőrében: mérleg helyett azt javasolja, hogy mindig a ruháinkon mérjük le magunkat, és ne feledkezzünk meg a napi 5-6 étkezésről. Fogyasszunk kis adagokat, és mindig legyen nálunk egy banán vagy magok, ha netán nincs időnk enni. Lesd meg, hogyan edz a focistamenyasszony!

Life.hu tipp:

Nincs időd edzőteremben tornázni? Itt mutatunk néhány hatékony, otthon is elvégezhető gyakorlatsort.

Gabriella Lenzi

Neymar barátnője is igazi sportőrült: a videomegosztókon nem nehéz olyan videókra bukkanni, ahol épp keményen hasizmozik, az Instargram oldalán is rendszeresen megmutatja, milyen edzéssel tölti szabadidejét. Gabriella izmos, szálkás, majd' kirobban az energiától - de ez bizosan kell is a világklasszis Neymar mellé!

Forrás: Instagram/Gabriella Lenzi

Ő hogyan csinálja?

A brazil szupermodell gyakran edz pilatesgépen, imádja a legkülönfélébb hasizomgyakorlatok - ebben a videóban például az egyik kedvencét mutatja meg. Gyakran végez súlyzós edzéseket, emellett a hajlékonyságát és egyensúlyérzékelését is igyekszik fejleszteni: ha kell, az út kellős közepén lendül fel kézenállásba. Nagy kedvence a pilatesgép, amit hetente többször is használ. Szinte nem telik el nap, hogy ne mozogna valamit, ennek az eredménye pedig a szuper alak eszméletlenül izmos, kockás, de nőies haizmokkal. Wow!

Life.hu tipp:

A felülések ideje lejárt - íme egy szuperhatékony hasizomgyakorlat nyárra!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.