Nkuya Sonia végre magához ölelhette kislányát

Forrás: facebook/Sugarloaf zenekar -
Nkuya Sonia Sugarloaf kislány Megasztár énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Sugarloaf együttes új énekesnője sokáig küzdött gyermekéért, akivel végre önfeledten ölelhették egymást.

Ahogy a Life.hu is megírta, Nkuya Sonia kétéves gyermekét jogerősen kiutasították az országból. Az énekesnő ugyanis megszökött a kétéves Annabellával és bujkált a hatóságok elől. Most azonban talán rendeződik a helyzet, mert a Megasztár egykori énekesnője közös képet posztolt kislányával közösségi oldalán.

Forrás: facebook/Sugarloaf zenekar

„Egy kis délelőtti dilizgetés Pöttöm Pannámmal Szép napot mindenkinek!" – írta a kép mellé Sonia. Irtó cukik!

Gyerekkatonák itthon – autóégetés és valódi fegyver használata legálisanhttp://www.life.hu/csalad/20140618-gyerekkatonakat-nevelnek-mogyorodon-a-military-taborban.htmlVan, aki imádja a háborúsdit, és olyan is, akit a szülei visznek, hogy egy kis fegyelmet tanuljon. A mogyoródi Military tábor résztvevői igazi kiképzést kapnak, igazi fegyvereket forgatnak, csak épp vaktölténnyel lőnek. Ám amikor az eldörren, olyan, mintha igazi háborúban lennének a gyerekek…CsaládOrigoGólyahír! VV baba születetthttp://www.life.hu/csalad/20140708-leonidasz-a-valovilag-egykori-jatekosa-apa-lett-ha-mar-a-clebkarrier-nem-sikerult.htmlLeonidasz, a ValóVilág egykori játékosa apa lett. CsaládRTLKLUBKeveset lehet kisfiával Stohl Andráshttp://www.life.hu/csalad/20140705-stohl-andras-szinesz-keveset-lehet-kisfiaval-a-munka-miatt.htmlAz állandó munka, a sok-sok pörgés miatt Stohl Andrásnak kevés ideje jut gyermekeire. CsaládFotó: Rostás Bianka/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.