A csinos fitneszmodell a semmiből robbant be ebbe a cseppet sem könnyű sportágba, és rövid idő alatt nagyon komoly sikereket ért el. A Life.hu-nak Jasztrab Katalin mesélt edzésről, diétáról és nagy terveiről.

Katalin a Nemzetvédelmi és Testnevelési Egyetemen végzett közigazgatási menedzser és sportedzői szakon, jelenleg edzőként dolgozik egy fitneszteremben. 2012-ben kezdte a modellkedést, az első komoly nemzetközi versenye a 2013-as spanyolországi Arnold Classic volt, ahol kimagasló formában került a döntőbe. Idén márciusban az amerikai Arnold Classicon egy magasabb kategóriában legjobb európaiként már 3. helyezést ért el, méghozzá úgy, hogy maga mögé utasította a kategória korábbi bajnokait. Két hónapja pedig úgy döntött, hogy a WBPF-nél folytatja versenyzői pálafutását - néhány hete az IBFF világbajnokságon második helyezett lett Szlovéniában. Most a legfontosabb számára az, hogy megfelelően felkészüljön az őszi világbajnokságra, ami Indiában lesz.

Forrás: Jasztrab Katalin

Kata szigorú edzéstervet és étrendet követ, kitartása mellett ez is nagyon fontos ahhoz, hogy csúcsformában legyen. "Most nagyobb izmokat szeretnék, ezért tömeget növelek: nagy súlyokkal dolgozom kevés ismétlésszámmal. Emellett az étkezést is rendkívül fontosnak tartom, ezért szigorúan számolom a kalóriákat és figyelek a megfelelő fehérjebevitelre is." 

Fotó: Rico, Jasztrab Katalin, Kiss Roland
Így csinálja a profi

A csinos modell a felkészülési időszakban nagyon odafigyel arra, hogy növelje a szénhidrát- és fehéjebevitelt, mivel az izomzat felépítéséhez ezek elengedhetetlenek. "Ilyenkor is tisztán étkezem, általában csirke-, pulykamell vagy fehér húsú hal rizzsel és zödséggel alkotja a fogásaimat. Ha nem versenyzek, akkor is tartom a tiszta étkezést: több gyümölcsöt, zöldséget és tojást fogyasztok, de a fehérhúsok is megmaradnak az étkezéseimben. Ám a nassolás nálam nem téma: sosem csábulok el."

Fotó: Joe Weil

Kata igyekszik megfogadni a legjobb tanácsot, amit valaha kapott: "Fontos, hogy higgyek magamban és az álmaimban, csak menjek és csináljam teljes erőbedobással." Úgy tűnik, ez sikerül is - mi is szurkolunk neki az idei világbajnokságon!