Bajban van a rákban meghalt táncosnő kislánya

Forrás: facebook/Rákról Pozitívan -
sztriptíztáncosnő halál Prikrill Zsuzsi rák gyermekelhelyezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tízezreket rázott meg a rákban elhunyt táncosnő halála. Prikrill Zsuzsi szülei most azért aggódnak, hogy unokájuk náluk maradhat-e. Az édesapa ugyanis magához akarja venni a kislányt.

A Life.hu is végigkövette a napokban elhunyt Prikrill Zsuzsi küzdelmét a rákkal. Most kislánya sorsáért aggódhatunk, akinek elhelyezése küröl lángolt fel a családi vita.

"Amikor a lányom vég­stádiumba került, megjelent a kislány édesapja is, aki azzal búcsúzott Zsuzsitól: minden úgy lesz, ahogy szeretné, a gyerek maradhat itt, ahol felnőtt - mondta el a Borsnak a táncosnő édesapja, Prikrill István. - A lányom halála után az iskolában azzal fogadtak, járt bent az apa, és gyámhatósági papírokkal jelezte, elvinné majd a gyermeket. Vannak nehéz pillanataink. Sokszor fel­fel riad éjszaka az unokám, pedig velünk alszik. És olyankor órákon át csak siratja a lányomat."

Forrás: facebook/Rákról Pozitívan

A Bors megkereste az édesapát is, aki ragaszkodik a gyermekéhez. "Zsuzsi halála után vittem volna el a lányomat, majd vissza, hogy ne szembesüljön ezzel a szörnyűséggel. Jogszerűen, hiszen kéthetente láthatom őt. De kénytelen leszek megvárni a hivatalos utat, a gyámügy határozatát, hogy megtudjam, magamhoz vehetem- e a lányomat."

Biztosak vagyunk abban, hogy a családtagok a legjobbat szeretnék az anyukáját elvesztő, összetört kislánynak, ezért egymás iránti türelemmel ki fogják találni a legjobb megoldást. Egy bizonyos, a feldolgozást csakis a nyugalom segíti elő, így szurkolunk, hogy a nyolcéves gyermek minél kevesebbet érzékeljen a körülötte fellángoló vitából.

Elhunyt a rákkal küzdő gyönyörű sztriptíztáncosnőhttp://www.life.hu/drlife/20140908-prikrill-zsuzsi-a-mellrakkal-kuzdo-sztriptiztancosno-elhunyt.htmlPrikrill Zsuzsi sztriptíztáncosnő blogján közölték a rossz hírt, mától az angyalok vigyáznak a mellrákkal sokáig küzdő Zsuzsira. Dr. Life--Mell- és petefészekrák: öröklődő tragédiahttp://www.life.hu/drlife/20140728-a-mell-es-petefeszekrak-tunetei-megelozese.htmlA BRC1 és BRC2 gének felelősek a generációkon végigvonuló mell- és petefészekrákok nagy részéért. Híres színésznőktől egészen az átlagos háziasszonyokig bárki hordozhatja, ám a korai felismerés többségüket megmentheti a rák kialakulásától vagy végzetessé válásától.Dr. LifeOrigoLiptai Claudiáról áradozik új szerelme - kicsit irigyek vagyunk...http://www.life.hu/csalad/20140913-liptai-claudiarol-aradozik-uj-szerelme-a-szombathelyi-szinesz-horvath-akos.htmlAz egyik legnőiesebb műsorvezetőnő, Liptai Claudia végre igazán boldog lehet, hiszen új kedvese, a szombathelyi színész Horváth Ákos a tenyerén hordozza, és ráadásul még gyermeket is szeretne tőle.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.