Bebizonyosodott: 4 négyzetméteren is lehet élni!

Forrás: www.sanghaiist.com -
Kína projekt tervezés egyetem hallgató lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két méter széles, két méter hosszú és két méter magas – ezek a paraméterei annak a minilakásnak, amelyet egy kínai egyetem bevállalós hallgatói alakítottak ki.

El tudnád képzelni, hogy mindössze 4 négyzetméteren élj? Ez az alapgondolat indította útjára a Yangzhou Egyetem néhány hallgatójának projektjét, amely végül egy minimalista stílusban kialakított, aprócska élettérként valósult meg.

Forrás: www.sanghaiist.com

A minilakás mindössze 4 négyzetméter, mégis megtalálható benne a hálórész, amely rögtön a bejárattól jobbra található, míg jobbra a konyha, mögötte pedig a fürdőszoba húzódik. A lakás mindemellett lehetőséget biztosít a tárolásra is.

Forrás: www.sanghaiist.com

A hallgatók fél év alatt tervezték meg és hozták létre a nem mindennapi lakást, amelyben egyszerre csak egy ember fér el. Bár a méretét nem egy átlagos családhoz igazították, a hallgatók szerint mégis ideális otthon lehet anyagi gondokkal küzdő diákoknak, hajléktalanoknak vagy a bevándorló munkavállalóknak.

Ahol túl sokan élnek túl kicsi helyen

Hongkongban több százezer ember él mindössze alig néhány négyzetméteres lakásban, ahol sokszor a lakók ágyának is alig jut hely, nemhogy a többi holmijuknak. A felhőkarcolókban alig félszobányi helyiségekben zsúfolodnak össze a családok, miközben a bérleti díjak elképesztő magasságokba szökkentek. A Life.hu dobozlakásokról szóló cikkét IDE kattintva olvashatod el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.