Kopaszi-gát természet romantika Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest Randevú Károlyi-kert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha a késői indiánnyár is úgy akarja, nyugodtan tervezhetsz még szabadtéri randevút. Ha már unod az elcsépelt tereket és parkokat, nem szeretnél magad körül szelfiző turistákat sem, és olyan helyeket mutatnál a partnerednek, ahol még sosem járt, csábítsd el az alábbi titkos kertekbe!

A Műegyetem csodás udvara

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem óriási kampusza tavasszal a legszebb, de az őszi lombhullatás idején is legalább olyan ámulatba ejtő. Az egyetemkert a Petőfi és a Szabadság híd irányából is megközelíthető, az este 10 órai zárásig pedig díjtalanul látogatható.

Hatalmas tuják, cserjék és örökzöldek szegélyezte parkok, emlékművek és csodálatos, történelmi épületek. A Sóhajok hídja, vagyis a folyosó, amely a főépületet (K. épület) és a könyvtárat köti össze, legkönnyebben a Budafoki út felől (Zenta utca) érhető el. A Budafoki út menti sétányt végig vadgesztenyefasor kíséri, a gyönyörűen gondozott kert pedig, amit tavasszal tulipánok, nyáron pedig méretes hortenziák és rózsabokrok ékesítenek, egy szoborsétányt, műkő emlékeket, egy tanreaktort, régi és modern létesítményeket és számtalan padot rejt magában, ahová ameddig még kellemes az idő, ki lehet ülni. A rohangáló egyetemisták között nehéz ugyan elbújni a kíváncsi szemek elől, de könnyen el lehet vegyülni az előadásokra sietők között. Ha oda jártál, a nosztalgia miatt érdemes vissza-visszatérned, ha pedig nem, akkor azért, mert ez a meseszép kert az év minden napján pompás élményt nyújt.

/1410/M_egy201410221209

A Kopaszi-gát naplementéi

Ha maradtok a XI. kerületben, érdemes kinézni a Kopaszi-gátra is. A Lágymányosi híd lábánál elterülő tízhektáros, modern zöldövezet kiváló helyszín egy romantikus sétához, piknikhez vagy vacsorához is. Ha az idő engedi, akár a fűbe is kiülhettek, vagy a víz fölé magasodó stégről nézhetitek a naplementét.

A Kopaszi-gát egy mesterségesen kialakított óriási park, egy tiszta és gondozott strandrésszel. A 2007-ben megnyitott terület, amely a futók közkedvelt célpontja is, egyik oldalát kávézók, éttermek és kiállítótermek szegélyezik. A Duna látványa mindenhonnan csodás, a gyönyörű sétányok és az igényesen kialakított zöldterületek pedig sok-sok felfedezésre váró kincset rejtenek.

/1410/Kopas2014102212219

A Károlyi-kert pompája

Nemcsak Budán, de Pesten is vannak olyan gyönyörűségek, melyeket érdemes még az őszi pompájukban megtekinteni. Ilyen például az V. kerületi Károly-kert is, amely néhány évvel ezelőtti felújítását követően lett a belvárosiak kedvelt helye. A parkban, amely egy belvárosi séta során kihagyhatatlan, árnyat nyújtó hatalmas fák, buja füves tisztások, csobogók és szökőkutak várnak, melyek kellemes hangulatot biztosítanak.

A békebeli időket felidéző hangulatos liget a Ferenczy István utca, a Magyar utca és a Henszlmann Imre utca között bújik meg, nyugatról pedig a Károlyi-palota határolja. Ha kiültök a Károlyi egyik padjára, a gigantikus tölgyesek alkotta zöldellő háttér olyan érzést kelt, mintha nem is a belváros egyik legrejtettebb zugában bújtatok volna el, hanem egy mesés kis vidéki városkában, távol Budapest zajától.

/1410/K_rol20141022115724

A Life.hu extra tippje:

Ha a városban is szeretnétek élvezni a természetet, a kerteket és a réteket, akkor kereshettek a kiránduláshoz, piknikhez olyan ételeket, italokat, amelyek magukban rejtenek egy-egy darabkát a természet zöldjéből. Ilyen például a zöldfűszeres sajtkrém, a mozzarella friss bazsalikommal, a kapros túrókrém, vagy éppen egy különleges lengyel vodka, amelynek minden palackjában egy-egy-szál különleges növény, a bölényfű is megtalálható. Isteni koktélokkal és finomságokkal pedig még felejthetetlenebbé tehetitek a titkos budapesti randevút.
Ezek a helyek nem csak az ételről szólnak! Különleges éttermek kísérletező kedvűeknekhttp://www.life.hu/lifeutazas/20141016-kulonleges-ettermek-ka-tron-bangkok-jekyll-hyde-club-new-york-baggers-te-matare-ramirez.htmlAmikor belekóstolsz más ország konyhájába, életre szóló gasztronómiai élményekkel gazdagodhatsz. Ha szeretnél letérni a kitaposott ösvényről, és nem mindennapi környezetben fogyasztanád el a vacsorádat, a Life.hu most feltérképezte a nagyvilág legegyedibb éttermeit. Tarts velünk!Utazás--Őszi csavargás Miskolcon - Pál Dénesselhttp://www.life.hu/lifeutazas/20141015-oszi-csavargas-miskolcon-pal-denes-a-voice-gyoztese-a-sztarban-sztar-enekese-kalauzol-el.htmlJólesne egy kis lazítás, de csak néhány napra tudsz elszabadulni a munkahelyedről? Az októberi hosszú hétvége remek alkalom az utazásra, és ha érdekel a zene, a történelem, az építészet, akkor Miskolc tökéletes választás. Pál Dénest számtalan emlék köti szülővárosához, és mindig szívesen gondol vissza az itt töltött évekre. A Sztárban sztár versenyzője most azokra a helyekre kalauzolja el a Life.hu olvasóit, ahol igazi felüdülés néhány órát eltölteni. Utazás--Costa Rica: a színek, az ízek és a boldogság országahttp://www.life.hu/lifeutazas/20141011-costa-rica-utazas-manuel-antonio-nemzeti-park-arenal-vulkan-csendes-ocean-es-karib-tenger.htmlHa az ember Costa Ricán jár, szinte megáll az idő. Ebben az országban nincs nagy jelentősége sem a napoknak, sem az óráknak, a sietség és a stressz fogalmát pedig nem ismerik az itteniek. Costa Ricát gyakran nevezik a világ legboldogabb országának, nem véletlenül: az itt eltöltött két hetem alatt tényleg mindenki olyan kedves, barátságos és boldog volt, amihez foghatót még soha, sehol nem tapasztaltam.Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.