Három gyerekből egy reggeli nélkül indul el otthonról Magyarországon

Forrás: Thinkstock -
kutatás Magyarország gyermek éhezés reggeli Éhség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csemetéink sok fehérlisztből készült ételt fogyasztanak és sajnos annál kevesebb zöldséget, gyümölcsöt, de van olyan, aki üres gyomorral indul el otthonról.

A 4 és 10 év közötti budapesti és kecskeméti óvodás-iskolás gyerekek táplálkozási-, köztük reggelizési szokásait vizsgálta egy 800 főből álló reprezentatív minta segítségével a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Nestlé közös kutatása. A felmérés eredményeiből kiolvasható, hogy három gyerekből egy reggelizés nélkül indul el otthonról az iskolába.

Forrás: Thinkstock

„Egy iskolás gyermek energiaszükséglete átlagosan 2200-2500 kcal naponta, ami megegyezik egy közepes mennyiségű fizikai munkát végző felnőttével. A mai gyerekek többsége akár napi 10 órát is távol tölt otthonától, hiszen iskolába, különórákra jár. Így a szülők a táplálkozási szempontból javasolt öt étkezésből – reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora – csak keveset tudnak felügyelni. A reggeli azonban éppen ilyen. Ezért is nagyon fontos, hogy a gyerekek életritmusához és szükségleteihez alkalmazkodva, nagy tápértékű reggelit állítsanak össze" – állítja Kubányi Jolán, az MDOSZ elnöke, aki hozzátette, hogy ideális esetben a reggelinek fedeznie kellene a szükséges napi energiabevitel 20 százalékát.

„Magyarországon minden harmadik iskolás gyermek reggelizés nélkül kezdi a napját, és a reggeli összetétele sem megfelelő. A zöldségek és gyümölcsök, valamint teljes értékű gabonák hiányozó elemei egy átlagos reggelinek, így a tápanyagösszetétele sem megfelelő" – figyelmeztet Kiss-Tóth Bernadett, a Nestlé Hungária Kft. dietetikusa.

„A gyerekek a maguk módján ugyanolyan kihívásokkal néznek szembe napközben, mint a felnőttek. Fizikai megterhelésnek vannak kitéve például testnevelésórán vagy az edzéseken, sportversenyeken, az iskola pedig a szellemi munka mellett stresszel is jár, ilyen stresszfaktor például a dolgozatírás" – állítja Dr. Tóth Tamás orvos, a Magyar Elhízástudományi Társaság főtitkára, aki arra is figyelmeztet, hogy bizonyított: azok a gyerekek, akik rendszeresen reggeliznek, kisebb arányban lesznek felnőttkorukban túlsúlyosak vagy elhízottak.

Zoltán Erika bevallotta, annak idején majdnem belehalt a szülésbe http://www.life.hu/csalad/20141107-zoltan-erika-enekesno-bevallotta-annak-idejen-majdnem-belehalt-a-szulesbe.html Az énekesnő 35 évesen életveszélyes állapotban hozta világra lányát, aki ma már 25 éves és hamarosan átveszi szülei tánciskoláját. Család -- Hivatása: életmentő - orvosok, akiktől új esélyt kaphatsz egy jobb életre http://www.life.hu/csalad/20141105-a-richter-aranyanyu-dijra-jelolt-negy-orvos-szemelyes-tortenete.html Íme, az a négy orvos, akik közül bárkit hozzásegíthetsz a 2014-es Richter Aranyanyu Díjjal járó elismeréshez és pénzjutalomhoz. Család Támad a nátha – ezt tedd ellene! http://www.life.hu/csalad/20141022-milyen-hazi-praktikakat-alkalmazhatunk-annak-erdekeben-hogy-hamar-megszabaduljunk-a-natha-es.html Vöröslő orr, égő, könnyező szemek, torokfájás – ugye neked sem újak ezek a tünetek? A nátha bizonyára téged is többször legyengített már, ez ugyanis a leggyakoribb felső légúti megbetegedés az őszi-téli időszakban. Család --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.