olimpiai bajnok világbajnoki cím kislány tornász Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Berki Krisztián olimpiai bajnok tornászunk csak még sikeresebb, mióta megszületett tündéri kislánya, Lia. A picinek köszönhető a 3. vb-cím is?

Krisztián az utóbbi időben vállsérüléssel küzdött, ezért az idei kínai világbajnokságra még nagy odafigyeléssel készült. A rutin azonban átsegítette a nehézségeken és most már háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnoknak mondhatja magát. A sportoló, amikor csak tud kislányával, Liával tölti minden percét, hiszen a verseny előtt alig látta családját – írja a Bors.

Forrás: facebook/Berki Krisztián

Így most Krisztián a felelős az esti fürdetésért. Volt, hogy 3D-s szemüvegben oldotta meg a feladatot, csak hogy minél inkább lekösse Liát. Hát van nála jobbfej apuka?! :)

Forrás: Facebook/Berki Krisztián (torna)

A sportoló egyébként nem fél bevallani, hogy az apaság legalább olyan nehéz feladat, mint a tornászkarrier. "A kislányom most már igazi hiperaktív gyerek, nagyon oda kell figyelni rá, folyton rohangálunk utána. Ugyanakkor óriási öröm is, éppen miatta a legédesebb a mostani győzelmem. Fantasztikus, mennyi érzelmi pluszt ad az ő jelenléte, nagyon megváltoztatott az apaság, a tornámra is jó hatást gyakorolt, hogy ő van nekem" – mesélte a lapnak a büszke apuka.

Fejleszd az érzelmi intelligenciádat nagyszerű társasjátékokkalhttp://www.life.hu/csalad/20141106-harom-erzelmi-intelligenciat-fejleszto-tarsasjatek.htmlAz érzelmi intelligencia az a képesség, amelynek segítségével saját és embertársaink érzelmeit felismerjük, azonosítjuk, értelmezzük és kezeljük. Hatással van emberi kapcsolataink minőségére, a stresszel szembeni magatartásunkra és tanulási, munkahelyi eredményességünkre is. Éppen ezért nem árt, ha fejlesztjük azt. Íme, négy nagyszerű társasjáték, ami a segítségedre lehet ebben.Család--Tudtad? Ez a különbség a megfázás és az influenza közötthttp://www.life.hu/csalad/20141031-ez-a-kulonbseg-a-natha-es-az-infulenza-kozott-tunetekben-kezelesekben.htmlUgyan mind az influenza, mind a megfázás légzőszervi megbetegedés, azonban egy dologban különböznek: más-más vírusoknak köszönhetjük őket. CsaládThinkstockAlicia Keys egyre szebben gömbölyödikhttp://www.life.hu/csalad/20141110-alicia-keys-az-mtv-europe-music-awards-dijatadojan-mutatta-meg-egyre-kerekedo-terhespocakjat.htmlA második gyermekét váró énekesnő az MTV EMAs színpadán mutatta meg egyre kerekedő pocakját.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.