Kiss Endi, a Hooligans dobosa cuki kislányaival zenél

Forrás: Galos Mihaly Samu -
Kiss Endi zenélés kislány család dobos Hooligans
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A macsó külső érző szívet takar – ez a mondás tökéletesen igaz Kiss Endire: a Hooligans dobosának lányai jelentenek mindent. A vad rocker számára a család az első: a próbák után hazasiet, és ha teheti, reggelente ő viszi gyermekeit óvodába.

Kiss Endi mostanában rendkívül elfoglalt, a zenész próbáról próbára siet, hiszen az év végén két nagyszabású eseményen is tökéletesen kell teljesítenie. December 5-én a Havasi Symphonic Aréna Show-ban zenél majd a zongorista mellett, együttesével pedig a decemberi Hooligans nagykoncertre készül. A rengeteg elfoglaltság mellett Endi mégsem hanyagolja el a családját, minden szabad percét Bogival, Kiarával és Larisszával tölti.

Forrás: Galos Mihaly Samu

„Számomra a lányaim az Istenek, ők a legfontosabbak nekem. Ugyan sokat dolgozom, de igyekszem úgy intézni a dolgaimat, hogy a délután nagy részét a csajokkal tudjam tölteni. Korán kelő típus vagyok, így reggel én szoktam őket oviba vinni, görkorival vagy biciklivel, utána pedig különórákra kísérjük őket. Úszni és balettozni járnak és zenélnek is" – mesélte a büszke apuka, aki bevallotta, nagyon félti lányait.

„Szerencsére még odébb van, hogy udvarlók ostromolják a lányokat, de remélem, ha egyszer eljön az idő, majd igazi rock 'n' roll srácokat választanak. Nagyon féltem a lányaimat, ezért ha elkezdenek bulizni járni, én is velük tartok majd – bár biztosan utálni fogják" – tette hozzá nevetve Endi, akit elmondása szerint az apaság nem változtatott meg teljesen, ugyanaz az őrült rocker maradt, aki korábban volt.

Így teremtenek a gyerekek – ezért fontosak az építőjátékokhttp://www.life.hu/csalad/20141124-az-epitokockak-szerepe-a-gyermek-szemelyisegfejlodeseben.htmlA gyermek életében a világ megismerésének egyik legfontosabb módja, ha maga is részesévé válhat a változásoknak, a változtatásoknak, a teremtésnek, az alkotásnak. És mi mással tudná ezt legkönnyebben megtenni, mint azzal, hogy az építőkockáival művel csodákat?CsaládOrigoÖrdög Nóra: „A munka még inkább összehozta a családot"http://www.life.hu/csalad/20141127-ordog-nora-a-tv2-rising-star-musorvezetoje-csaladjat-osszehozta-nori-munkaja-mindenki-osszefogott.htmlA Rising Star műsorvezetőjének ugyan még csak négy hónapos a kisebbik gyermeke, Vencel, mégsem kell nélkülöznie édesanyját, amikor a TV2 stúdiójában próbál vagy élő adást vezet.CsaládOrigoFáradt, de boldog anyuka Mádai Vivienhttp://www.life.hu/csalad/20141126-madai-vivien-kisfia-zeno-mellett-faradt-de-boldog.html"A kezdeti időszak nagyon kemény volt" - így kezdte történetét az RTL Klub műsorvezetője, amikor kisfiáról kérdezték.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.