Ikerpár született, egy év eltéréssel

Forrás: Thinkstock -
ikrek Születés kétpetéjű ikrek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bukarestben idén januárban született csecsemőnek tavaly novemberben született ikertestvére van. 

Egy 41 éves román nő ikreket szült, pontosabban két gyereknek adott életet, de két különböző időpontban. Az első baba novemberben jött a világra, a másiknak most januárban adott életet.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Ez úgy fordulhatott elő, hogy az első gyerek megszületése után megszűntek a fájásai, szó szerint leállt a szülés. Kiderült, hogy a másik baba egy külön embriózsákban van, külön placentában, ami azt jelentette, hogy nem egypetéjű ikrek.

Nem ez az első eset

Korábban már írtunk olyan ikerpárról, akik közel három hónap különbséggel látták meg a napvilágot. Ebben a cikkben egyéb különlegességeket is olvashatsz ikerpárokról.

Dr. Adrian Sorin Craucin, a bukaresti Cantancuzino Kórház orvosa elmondta: még nem hallottak hasonló esetről, de mindenesetre jót tett a második gyermeknek a plusz két hónap, mert testvére 900 grammal, ő pedig egy kicsit többel, egy kilóval született.

/1410/Egype20141023182925

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.