Vége Nkuya Sonia kálváriájának: az énekesnő megállapodott kislánya apjával

megállapodás Nkuya Sonia Sugarloaf kislány énekesnő gyermekelhelyezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő elmondta, rendeződni látszik a viszony közte és kislánya apja között. Szóban már sikerült megállapodniuk a láthatási jogokról.

Az énekesnő bújkálással és kőrözéssel tarkított kálváriája a végéhez közeledik. A Sugarloaf énekesnője reméli, hogy gyermeke szeptembertől már magyar óvodába járhat.

„Gyerekelhelyezés még mindig nem volt, de az elmúlt másfél évhez képest most a legkiegyensúlyozottabb a kapcsolatunk a gyermekem apjával. Most is éppen nála van a kislányom. Eddig a láthatáson ment a vita. Most azonban született egy kisebb megállapodás közöttünk, de még a bíróságra el kell mennünk" – mondta Sonia, aki azt is elárulta, hogy már van új párja és nagyon boldog.

Gombos Edina cuki kisfiával pózolt http://www.life.hu/csalad/20150430-gombos-edina-a-tv2-musorvezetoje-cuki-kisfiaval-pozolt-vegre-megmutatat-a-kis-matteot.html A büszke anyuka a TV2 Aktív című adásában mutatta meg először premier plánban a kis Matteot. Család -- Megszületett Hada Renáta kisfia http://www.life.hu/csalad/20150430-hada-renatanak-ujsagironak-fabry-sandor-exszeretojenek-megszuletett-kisfia-pistike.html Közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt Hada Renáta: szerdán délután világra jött kisfia, Pistike. Család Origo Fésűs Nelly féléves kislányával ment bőrfeszesítő kezelésre http://www.life.hu/csalad/20150429-fesus-nelly-szineszno-fel-eves-kislanyaval-ment-borfeszesito-kezelesre.html A színésznő kislánya, Elza Zorka mindenhova elkíséri anyukáját. A tündéri hét hónapos baba most egy különleges kezelésre kísérte le Nellyt. Család -- Durva infók derültek ki a Szex és New York sztárjainak családjáról http://www.life.hu/csalad/20150429-boszorkany-volt-rokona.html Ben Afflecket már sikerült kiakasztania a családfakutató műsornak azzal, hogy lerántotta a leplet ősei sötét titkáról. A műsor készítői másokat sem kímélnek. Család AFP Hadas Kriszta nem kér a "habos-babos" terhességből http://www.life.hu/csalad/20150430-hadas-kriszta-nem-ker-a-habos-babos-terhessegbol.html Május 3-án folytatódik a LifeNetwork csatorna népszerű műsora, a Jön a baba Hadas Krisztával, aki szeretné eloszlatni a "habos-babos" képet, ami a várandósság köré épült. Család Origo "Anya kisebb méretű nadrágot hordott mint én" - Demi Moore árnyékában élnek lányai http://www.life.hu/csalad/20150430-demi-moore-szineszno-arnyekaban-elnek-lanyai.html Rumer Willis, Demi Moore és Bruce Willis legnagyobb lánya egy interjúban vallott arról, hogy milyen volt a híres szülők árnyékában felnőni. Család --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.