Végrehajtás Szulák Andreáék cége ellen

Forrás: Szabo Balazs -
vállalkozás család Szulák Andrea végrehajtás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem elég, hogy a hitelüket életük végéig nyögik, még a férjével közös cégekkel is gondok vannak. Ennek ellenére optimista a pár.

Úgy tudni, hogy végrehajtás alatt áll Szulák Andreáék cége, legalábbis az opten.hu adatbázisa szerint egy önálló bírósági végrehajtó kért végrehajtást az énekesnő és párja cégére, az Axis Colonial Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re. Pedig a 2005-ben alapított cég tevékenységi köre igen széles palettával rendelkezik, az éttermi mozgó vendéglátástól az iparcikk jellegű bolti vegyes-, kenyér-, pékáru-, ital- és édesség-kiskereskedelemig sokféle tevékenységet felölel.

Forrás: Szabo Balazs

"Fogalmam sincs arról, mi ez az egész. Majd beszélek a könyvelőmmel, és utánanézetek" - mondta kedvesen a Blikknek Szulák Andrea, aki noha tagja a cégnek, az ezzel kapcsolatos ügyeket nem ő, hanem párja, Gábor intézi.

Mint kiderült, azonban Gábor sem tudott arról, hogy a vállalkozásuk bajba került.

"Nem tudok erről. Hivatalos levelet még nem kaptam ilyesmiről" - magyarázta Gábor. "Andrea csak tagja a cégnek, az ügyvezetője én vagyok. Úgyhogy a felelősség kizárólag engem terhel. Andreának ehhez a világon semmi köze. Egészség van, a gyerek jól van, a többi nem számít."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.