Áll a bál, kiakadtak a szomszédok: Tolvai Reniék balhéitól harsog az egész ház

szomszéd balhé veszekedés Tolvai Reni Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szerelmespár balhéitól és bulijaitól zeng a ház a szomszédok beszámolói szerint.

Meggyűlt a bajuk a szerelmeseknek az életmódjuk miatt a szomszédaikkal, sőt, úgy tudni, még a közös képviselőjükkel is. Szerintük ugyanis túl hangos a pár, hol veszekedéseik, hol pedig hangos, éjszakába nyúló bulijaik miatt.
"Az elején csak a hangosabb zene miatt voltak problémák, de az utóbbi hónapokban sok a hangos veszekedés. Üvöltöznek egymással, és egyre többször teszik ezt. Hallottam egyszer, hogy a lány amiatt pörölt Andrással, hogy már megint a haverjaival volt bulizni, miközben végre egy kis időt tölthettek volna el együtt" - mondta a Blikknek a Nagymező utcai ház egyik lakója.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Mi csak kicsit olaszosan élünk" - így reagált Reni a felröppent pletykákra. "Egész nap úton vagyunk, mindenféle rendezvényeken, fotózásokon, interjúkon, forgatásokon veszünk részt, vagy egyszerűen alszunk, pihenjük ki az esti fellépéseket. Este rendszeresen koncertjeink vannak, ráadásul sokat utazunk is, így igazán csak akkor tudunk együtt lenni és élni, amikor mások alszanak. Nem hangosak vagyunk, csak temperamentumosak, mint egy olasz család. De köszönjük, minden oké velünk" - folytatta Reni.

"Tényleg sokszor előfordul, hogy amikor éjjel hazaérünk fellépésről, még hallgatjuk a zenét, és énekelünk. De veszekedni nem úgy szoktunk, mint a tévében, hangosan üvöltözve" - árulta el Kállay-Saunders András.

Családot szeretne Lindsay Lohanhttp://www.life.hu/csalad/20150615-lindsay-lohan-csaladot-es-gyerekeket-szeretne.htmlKi gondolta volna, hogy egyszer ez a pillanat is eljön? A botrányhősnő maga jelentette ki, mennyire szeretne végre megállapodni és gyerekeket szülni.Család--Gyereke lesz a Rém rendes család sztárjánakhttp://www.life.hu/csalad/20150615-gyereke-lesz-a-rem-rendes-csalad-sztarjanak.htmlA Rém rendes családból jól ismert David Faustino apai örömök elé néz. Család--Tamara Ecclestone is a nyilvános szoptatás hívehttp://www.life.hu/csalad/20150615-tamara-ecclestone-is-a-nyilvanos-szoptatas-hive.htmlA Forma 1-es főnök, Bernie Ecclestone lánya nem az első híresség, aki közösségi oldalán népszerűsíti a nyilvános szoptatást.Család--Novodomszky Éva megmutatta cuki kisfiáthttp://www.life.hu/csalad/20150615-novodomszky-eva-az-mtva-csalad-barat-musorvezetoje-megmutatta-cuki-kisfiat-marcot.htmlA műsorvezető pisztrángozni vitte a négy és fél éves kisfiát, Marcot, hiszen édesapjának is ez a kedvenc halfajtája.Család--Korán kezdi a pasizást Jessica Simpson 3 éves lányahttp://www.life.hu/csalad/20150615-jessica-simpson-3-eves-kislanya-maxwell-mar-most-fiukat-csokolgat.htmlA kis Maxwell egy kisfiút csókolgat lelkesen a híres anyukája által közzétett fotóján. Nagyon aranyos!CsaládOrigoA szerelem kortalan - 103 évesen vette feleségül 91 éves szerelmét http://www.life.hu/csalad/20150614-103-evesen-vette-el-91-eves-szerelmet-egy-ferfi.htmlA szerelem örök! Tudta ezt jól az a 103 éves vőlegény is, aki 91 éves menyasszonyát vette feleségül tegnap délután.CsaládNorthfoto

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.