Büszkén szoptatja közel 4 éves kisfiát, és még képeket is posztolt róla

Forrás: Facebook/ Jade beall -
vita párbeszéd szoptatás cici büszkeség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 36 éves Jade Beall nyílt párbeszédet akar indítani a médiában a szoptatásról, amit azzal a gesztussal indított el, hogy közel 4 éves kisfiáról töltött fel szoptatós fotókat a Facebook oldalára.

„Nekem például még van tejem, a három és féléves kisfiam pedig kéri a cicit, mert semmi, de tényleg semmi nem nyugtatja meg úgy, mint a szopizás" – nyilatkozta a nő, aki szerint semmi visszataszító nincs abban, hogy ekkora korú fiát még mindig szoptatja, habár nyilvános már nem meri ezt megtenni. „Bevallom, hogy nyilvánosan már jó ideje nem merem megszoptatni a gyermekemet. Valamiért úgy érzem, bujkálnunk kell, mintha legalábbis valamilyen bűncselekményt követnénk el ezzel” – mondta.

Forrás: Facebook/ Jade beall

A nő kész vitába szállni azokkal is, akik nem osztják a szoptatás iránti szenvedélyét: „Tanuljunk egymástól. Ne féljünk attól, hogy különbözőek vagyunk, legyünk inkább kíváncsiak a másikra."

Nem meglepő módon a nő azt is bevallotta, hogy őt magát is sokáig szoptatta az édesanyja, úgy 5 éves koráig. „Öt éves is elmúltam már, mikor abbahagytam. Most így visszagondolva, nagyon büszke vagyok az anyámra, hogy a környezete kritikái ellenére kitartott az elhatározása mellett."

Vajon még kamaszként is hazajár majd a fiú, hogy édesanyja keblein nyugodjon meg?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.