Elege lett a lakásbérlésből, most vonatokon él a főiskolás német lány

Forrás: Facebook/Wherever You Go, There You Are - Travel Blog -
Stuttgart lakásbérlés albérlet bérbeadó vonat egyetem diáklány költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Leonie Müller csúnyán összevitatkozott bérelt lakása tulajdonosával, ekkor döntött úgy, hogy feladja állandó lakhelyét. A német diáklány azóta vonaton eszik, alszik, tisztálkodik, mos és tanul.

Nincs könnyű helyzetben az, aki albérlésre adja a fejét. Leonie Müllernek azonban olyannyira elege lett a lakásbérlésből, hogy egy főbérlőjével folytatott vitáját követően egész egyszerűen fogta magát, vonatbérletet váltott, és azóta a vasúton tölti mindennapjait.

Forrás: Facebook/Wherever You Go, There You Are - Travel Blog

Kivéve, amikor Cologne-ban lakó kedvesét, vagy Berlinben élő édesanyját látogatja meg.

Mindemellett az életmódjáról blogot is vezető Leonie anyagilag is jobban kijön: a korábbi 124 ezer forint helyett 102 ezer forintot költ lakhatásra - pontosan ennyibe kerül a bérlet, amelyre bármelyik vonattal bármeddig és bárhová elutazhat.

Hatalmas szerencséje volt az autópálya pihenőhelyén hagyott román kislánynakhttp://www.life.hu/news/20150824-az-autopalya-pihenohelyen-hagyott-8-eves-roman-kislany-meglett-es-nagy-szerencseje-volt.htmlSzakértők szerint csak a jó szerencsének köszönhető, hogy épségben megtalálták azt a 8 éves román kislányt, akit szülei egy magyarországi autós pihenőhelyen hagytak véletlenül.NewsOrigoLevágta a villamos egy fiú lábát Budapestenhttp://www.life.hu/news/20150824-levagta-a-villamos-egy-fiu-labat-budapesten-1.htmlMindkét lábát csonkolni kellett egy fiatal fiúnak Budapesten. Vasárnap éjjel ütötte el a 61-es villamos.NewsOrigoEsővel tér vissza a kánikulahttp://www.life.hu/news/20150824-az-idojaras-jelentes-szerint-kedden-esovel-ter-vissza-a-kanikula.htmlA keddi záporok és zivatarok után szerdától már ismét meleg, száraz időre számíthatunk.NewsThinkstockEllopták egy lány holttestét: A család szeretné visszakapni Julie testéthttp://www.life.hu/news/20150824-elloptak-egy-lany-holttestet.htmlMegdöbbentő dolog rázta meg az amerikai közvéleményt a napokban: egy fiatal lány, Julie Mott holttestét egy ravatalozóból lopták el.NewsOrigo15 ember meghalt, több tízezren maradtak fedél nélül a Goni tájfun miatthttp://www.life.hu/news/20150824-a-goni-tajfun-a-fulop-szigeteken-puszitott-15-ember-meghalt-32-ezren-maradtak-fedel-nelkul.htmlÓriási pusztítást végzett a Fülöp-szigeteken a Goni tájfun, mely eddig 15 halálos áldozatot követelt, 32 ezer embernek pedig el kellett hagynia az otthonát. News--600 ezres bírság minden Uber sofőrnek? Keménykedik a BKKhttp://www.life.hu/news/20150824-az-ubert-is-ellenorzik-a-bkk-emberei.htmlAz Ubert is ellenőrzik a Budapesti Közlekedési Központ emberei. 600 ezres bírság is járhat a sofőröknek. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.