Nem válik agresszívé a gyerek az óvodától

Forrás: Thinkstock -
agresszió óvoda család gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülők többségének kisebb traumát okoz, amikor először kell gyermekét valamilyen intézményben, bölcsődében vagy óvodában hagynia, és erre csak ráerősítenek azok a szakértői vélemények, melyek szerint az addig jólnevelt gyerekek az intézmények hatására gyakran elvadulnak, nehezen kezelhetővé válnak.

Egy nemrégiben végzett kutatás azonban egyértelműen cáfolja ezeket a hiedelmeket, és azt állítja, hogy a kisgyerekek viselkedésén csak javít az, ha a szüleik mellett más felnőttek is nevelik őket és vigyáznak rájuk. A szakemberek azon a véleményen vannak, hogy a bölcsődei és óvodai tartózkodás egyáltalán nem növeli a gyerekekben az agresszió mértékét, és az esetlegesen jelentkező dacos viselkedés is idővel elmúlik.

Forrás: Thinkstock

A kutatás során 939 norvég gyereket kísértek figyelemmel, akiknél először is felmérték, hogy hathónaposan, egy-, két-, három-, illetve négyévesen mennyi időt töltöttek valamilyen intézményben, azután azt is megnézték, kinél milyen mértékben jelentkezett agresszív viselkedés. Amint arról a kutatást vezető Eric Dearing professzor, a Massachusetts-beli Boston College munkatársa beszámolt, meglepő módon az derült ki, hogy minél több időt töltött egy gyerek olyan felnőtt felügyelete alatt, aki nem a szülője volt, annál kisebb hatása volt rá az ott előforduló bármilyen agresszió. Mindez azt jelenti, hogy még ha egészen kiskorban lenne is olyan hatása az intézményeknek, hogy a gyerek erőszakosabbá válik, a későbbi intézményben eltöltött évek mindezt ellensúlyozzák.

Az 1980-as évek óta egyre növekszik azoknak az anyáknak a száma, akiknek idő előtt munkába kell állniuk, így gyereküket kénytelenek egy intézmény felügyeletére bízni. Sok szülőben emiatt nagyfokú aggodalom alakult ki, hiszen egyes elemzések arra hívták fel a figyelmet, hogy a bölcsődébe, óvodába járó gyerekek az ottani légkör hatására agresszívabbak lesznek. A Psychological Science című lapban közzétett kutatás azonban minderre rácáfol, így úgy tűnik, ezek a félelmek teljesen alaptalanok.

Újabb botrány a királyi családban: titkos levelek láttak napvilágothttp://www.life.hu/csalad/20150820-ujabb-botrany-a-kiralyi-csaladban-titkos-levelezes-latott-napvilagot.htmlAz előkerült levelek egy Los Angeles-i gyűjtőtől származnak, amikben meglepő dolgok derülnek ki Károly herceg szerelmi életéről!Család--Megmutatta tündéri kisfiát a világhírű modell, Alessandra Ambrosiohttp://www.life.hu/csalad/20150820-megmutatta-tunderi-kisfiat-a-vilaghiru-modell-alessandra-ambrosio.htmlA világhírű modell, Alessandra Ambrosio és kisfia a görögországi Mükonoszban pihentek, amikor lencsevégre kapták őket.Család--Felrobbantotta az internetet az önbarnítózás után szoptató anyukahttp://www.life.hu/csalad/20150820-felrobbantotta-az-interneten-az-onbarnitozas-utan-szoptato-anyuka-gemma-colley.htmlAmikor feltöltötte a fotót közösségi oldalára szoptatási utáni képét fiáról Gemma Colley, még nem gondolta, micsoda világméretű botrány veszi majd körül őt és kisfiát. CsaládOrigoÍgy pihen Gombos Edina a családjával - bikini, naplemente, cuki gyerekekhttp://www.life.hu/csalad/20150819-igy-pihen-gombos-edina-a-csaladjaval-bikini-naplemente-cuki-gyerekek.htmlTündéri fotón mutatta meg Gombos Edina a családját. Így telik a pihenés Amerikában...CsaládGyerekkel a hasában bunyózott: nem tudta, hogy hat hónapos terheshttp://www.life.hu/csalad/20150818-gyerekkel-a-hasaban-bunyozott-a-versenyen-a-brazil-noxii-nem-tudta-hogy-hat-honapos-terhes.htmlA küzdősportokban jártas brazil Kinberly Novaes nem tudta, hogy terhes, így versenyzett.CsaládOrigoKínos! Salma Hayek beszólt a gyerektelen nőknekhttp://www.life.hu/csalad/20150813-salma-hayek-beszolt-azoknak-a-noknek-akiknek-negyven-eves-korukra-nincs-gyerekuk.htmlValószínűleg előbb beszélt és csak azután gondolkzott a 48 éves Salma Hayek, amikor egy interjúban azt mondta: rémes, ha egy nőnek 40 éves korában még nincs gyereke. Még kínosabb, hogy 40 éves korábban még neki sem volt.Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.