Gyereket szült a kislány a pedofilnak, aki megerőszakolta

nemi erőszak pedofil kislány pedofília
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy román férfi rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát, aki teherbe esett, és megszülte a gyereket.

A kislány nyolcéves volt, mikor nevelőapja bántalmazni kezdte, és kényszerítette, hogy tartsa titokban, hogy molesztálja. A gyerek anyja is tudott arról, hogy a férfi mit tesz a kislánnyal. A nevelőapa többször hármasszexre kényszerítette a nőt és a gyereket, azzal fenyegette őket, hogy ha nem mennek bele, elvágja a torkukat.

Forrás: Thinkstock

A család 2003 óta Kecskemét közelében, Mezőhegyesen élt, Romániából költöztek oda. A férfi egyszer egy náluk vendégségben lévő 13 éves kislányt is megpróbált megerőszakolni, de nem sikerült neki.

A kislányt kétszer teherbe ejtette az erőszakos nevelőapa, ebből egyszer meg is szülte a gyereket - számolt be a Blikk. A brutális történet úgy derült ki, hogy az anya feljelentést tett, mert a férfi kést fogott egy kislányra, miután megverte.

Sebastian Vettel egy F1-es Ferrarival várta a magyarokat a benzinkútonhttp://www.life.hu/news/20151109-sebastian-vettel-allt-egy-ferrarival-a-magyar-benzinkuton-nagy-volt-a-meglepetes.htmlA négyszeres világbajnok igen nagy meglepetést okozott pár gyanútlan tankolónak, akik csak benzint szerettek volna vásárolni. NewsOrigoSzmogriadó: Hajnalban lefújták a riasztási fokozatot Budapestenhttp://www.life.hu/news/20151109-szmogriado-hetfo-hajnalban-lefujtak-a-riasztasi-fokozatot-budapesten.htmlHétfő hajnalban megszüntették a szmogriadó riasztási fokozatát, ezzel együtt feloldották a fekete környezetvédelmi matricás autók közlekedési tilalmát a fővárosban. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint ugyanakkor ismételten életbe lépett a tájékoztatási fokozat. NewsMTI/Beliczay LászlóBudapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-sztrájk miatthttp://www.life.hu/news/20151109-budapesti-jaratokat-is-toroltek-a-lufthansa-sztrajk-miatt.htmlTovább folytatódik a Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja, hétfőn már nemcsak a frankfurti és a düsseldorfi, de a müncheni bázisról induló és oda érkező járatokat is érinti a munkabeszüntetés, több mint 900 járatot törölnek.News--Elhunyt Kobzos Kiss Tamás zenészhttp://www.life.hu/news/20151109-kobzos-kiss-tamas-zenesz-es-zenepedagogus-elhunyt.htmlA Kossuth- és Liszt-díjas zenész, előadóművész, zenepedagógus hosszú betegség után, élete 66. évében vasárnap halt meg - közölte a család hétfőn. NewsOrigoGondoltad volna? Így lehet az űrben hajat mosnihttp://www.life.hu/news/20151109-igy-lehet-az-urben-fogat-mosni-video.htmlAz űrben nem olyan egyszerű még a leghétköznapibb dolgokat sem megtenni. Komoly feladat fogat mosni, enni vagy aludni is. News--Hoppá! Vasárnap megdőlt a budapesti melegrekord - Íme a hét további időjárásahttp://www.life.hu/news/20151109-idojaras-vasarnap-megdolt-a-budapesti-melegrekord-ilyen-ido-lesz-a-heten.htmlMegdőlt vasárnap a budapesti melegrekord, húsz fokot mértek a fővárosban. A jövő héten is marad a ködös idő, napközben 12-20 fok lehet. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.