170 százalékkal nőtt a kismamaruhák eladása néhány hónappal A szürke ötven árnyalatából készült film premierje után – jelentette be egy szupermarketlánc.

Egy, a tengerentúlon nagyon népszerű bolthálózat statisztikája szerint nemcsak, hogy a kismamaruhák iránti érdeklődés nőtt meg, hanem a babaholmik is sokkal jobban fogynak, mint 2014-ben. Júniusban és júliusban is átlagon felüli eladást könyvelhettek el az említett termékekből, ami a trimesztereket figyelembe véve egybeesik a február 13-i mozipremierrel. Áprilistól júliusig több mint kétszer annyi kismamaruha fogyott, mint 2014 ugyanezen időszakában, a „kismama" szóra történő keresések pedig félmilliós nagyságrendre kúsztak a webáruházban.

IllusztrációForrás: AFP/Imaginechina/Meng Zhongde

E. L. James erotikus regényének filmváltozata ugyan messze nem volt annyira szexuális tartalmú, mint a film, ettől még kifejezetten a felnőtteknek szánt kategóriába tartozik. A történet a szadomazochista hajlamú Christian Grey és a tapasztalatlan Anastasia Steele románcát mutatja be Dakota Johnson és Jamie Dornan főszereplésével.

„A megnövekedett eladás a szokásosnál nagyobb keresletről árulkodik" – magyarázta az üzletlánc szóvivője. A statisztikák szerint egyébként októberben ötödével gyarapodott a pelenkák eladása is, novemberben pedig eddig rekord mennyiségű bébitakaró kelt el.