Így fojtod meg gyermekedet a szereteteddel, avagy te is egy helikopterszülő vagy?

helikopterszülő szülő-gyerek kapcsolat aggódás nevelés féltés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A helikopterszülőség fogalma egy viszonylag új keletű jelenség, és hallatán a legtöbbeknek olyan történetek jutnak eszükbe, amikor a szülő még felnőtt gyermekét is elkísérte az állásinterjúra, vagy levelet írt egyetemista fia kollégiumi igazgatójának, amelyben a szobatársra panaszkodott.

Pedig szakértők szerint nem csupán az ilyen szélsőséges esetek számítanak helikopterszülőségnek, hanem

minden olyan szülői cselekedet, amely nincs összhangban a gyermek éppen aktuális fejlődési szakaszával.

Forrás: Thinkstock

Vagyis ugyanúgy beletartozik az, ha a szülő beköti a másodikos gyermekének cipőjét, mint az, ha segít a gimnazistának megírni egy házi dolgozatot. Holly H. Schiffrin, a virginiai Washington Egyetem szakembere úgy véli, ha a szülő ilyen szinten beleavatkozik a gyermeke életébe, azzal meggátolja őt a fejlődésben, hiszen ha folyton utána viszi az otthon felejtett uzsonnát vagy házi feladatot, akkor nem tanulja meg időben, hogy a dolgoknak következményei vannak, például hogy a zsebpénzéből kell uzsonnát vennie, vagy hogy egyest fog kapni a tanártól. Márpedig az lenne az ideális, ha a gyermek még akkor tanulná meg, hogy mindennek következménye van, amikor még nem túl nagy a tét, nem pedig felnőtt korában.

Majsai László pszichopedagógus szerint

A túlféltés és a féltés között azért van határ. A túlféltő szülőket a szakma szindromatikus embereknek tekinti, azért, mert alapvetően már a szülőkben van valami sérülés, amiket ezzel kompenzálnak.

Ahogy a túlöntözött virág is elpusztul, a túlféltés is egy olyan dolog, ami rengeteg negatív következményt tud okozni a gyerek életében és személyiségfejlődésében. Ilyen hátrány lehet, hogy nem tud kialakulni a későbbiekben saját énképe, értékrendbeli problémákkal küzdhet, de akár kapcsolati nehézségeket is okozhat.

A külföldi szakemberek szerint a legújabb felnőtt generáción már érezhető ennek a túlféltő, széltől is megóvó szülői magatartásnak a hatása, az egyetemisták közt egyre többen küzdenek pszichés problémákkal, mert nem tudnak megküzdeni az önállósággal járó nehézségekkel. A cégek is egyre inkább felismerik ezt a jelenséget, egyes helyeken már alkalmazkodtak is a helyzethez, és időnként "Hozd magaddal a szülődet a munkahelyedre" napot tartanak, sőt van, ahol egyenesen bekalkulálják a szülői hátteret is a fiatal alkalmazottak életkörülményeibe, adottnak veszik, hogy otthonról is kap anyagi támogatást, így eleve alacsonyabb kezdő fizetést adnak.

Forrás: Thinkstock

Ennek viszont az a következménye, hogy rosszul jár az, aki mögött nem állnak ott a helikopterszülők, nagyobb arányban maradnak ki az egyetemekről, és rosszabb anyagi helyzettel indulnak az életben.

Schiffrin megjegyezte, hogy a legtöbb szülő egyáltalán nem gondolja magáról, hogy helikopterszülő volna, hiszen ő csak segíti, támogatja a gyermekét, hogy minél sikeresebb legyen az életben. Pedig kutatások kimutatták, hogy

a túlféltett gyerekek gyakrabban lesznek depressziós felnőttek, és kevésbé lesznek elégedettek saját életükkel.

Ugyanakkor a szülő számára sem feltétlenül jó mindez, egyre több felmérés készül arról, hogy a szülői házban ragadt vagy oda visszatérő felnőtt gyermekek mennyi pluszterhet raknak a szülőkre, akik így anyagilag arra kényszerülnek, hogy minél később menjenek nyugdíjba, ráadásul a gyerekek sokszor egyáltalán nem segítenek be a háztartási teendőkbe.

Összességében tehát minden szülőnek érdemes továbbgondolnia, mi az a határ, amin ha túllép, az már nem a szimpla szülői támogatás, hanem a gyerek önállóságának korlátozása, mert ezzel hosszú távon magának és gyermekének is jót tesz.

Hírességek apa nélkülhttp://www.life.hu/csalad/20151120-sztarok-akik-apa-nelkul-nottek-fel.htmlEgy keménykezű, ugyanakkor féltő, gondoskodó apa minden gyermek életében fontos szerepet játszik - vagyis játszana. Az alábbi hírességeknek ugyanis nem adatott meg az az öröm, hogy édesapa mellett nőjenek fel. CsaládAFPMiért hisszük el, hogy a szülés mindig megaláztatásokkal, fájdalommal és sérüléssel jár?http://www.life.hu/csalad/20151119-szuleteshaz-egyesulet-emma-vonal-igy-traumatizalja-a-noket-a-szules.htmlA szülés elméletileg egy csodálatos, természetes folyamat, és az egyik legmeghatározóbb esemény a nők életében. Azért írjuk, hogy elméletileg, mert a magyar valóságban sok nő retteg a rá váró fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól, esetleges megalázástól, ezek a félelmek pedig gyakran be is igazolódnak. De miért kell, hogy egy gyermek világra hozatala traumatikus élményként árnyékolja be egy édesanya életét? A Születésház Egyesület elnökével, Fazakas Pálmával és munkatársával, Schmidt Erikával beszélgettünk. CsaládThinkstockAlkohol, drog és rock & roll - Ilyen az amis tinik züllésehttp://www.life.hu/csalad/20151117-amis-kozossegek-amis-fiatalok-elete-a-rumspringa-idoszakaban.htmlAz Egyesült Államok az egyik legmodernebb, leghaladóbb szellemű ország a világon. Innen nézve meglepő lehet, hogy pont a Szilícium-völgy hazájában máig őrzi hagyományait az amisok furcsa, ultrakonzervatív, valahol a 17–18. században megragadt közössége. De vajon lehet-e boldog, teljes életük a szigorú szabályok között nevelkedő, lázadó tiniknek? Úgy tűnik, igen. Az amisok igen találó megoldást dolgoztak ki rebbelis fiataljaik leszerelésére. Család--"A kórház folyosóján, a 26. héten egyszer csak elfolyt a magzatvizem" - egy koraszülött baba történetehttp://www.life.hu/csalad/20151116-koraszulottek-vilagnapja-november-17-brigitta-tortenete.htmlTíz csecsemőből egy koraszülött Magyarországon. Ez a szám olyan magas, hogy nemcsak az európai átlagot haladja meg, de a hazai szakemberek is már népbetegségként emlegetik. A koraszülöttek világnapja alkalmából Bihari Brigittával, egy tündéri korafiúcska édesanyjával beszélgettünk. Család--Testvértragédiák - Sztárok és elvesztett testvéreikhttp://www.life.hu/csalad/20151113-sztarok-akik-elvesztettek-testveruket.htmlVan, hogy ki nem állhatjuk, van, hogy neki meséljük el legféltettebb titkainkat - egy testvér igazi kincs lehet az ember életében. Így vannak ezzel a világsztárok is. Az alábbi hírességek nemcsak a testvérüket temették el, velük együtt a lelkük egy része is odaveszett. CsaládAFPGyermektelenül, boldogan - Hírességek, akik lemondtak az anyaságrólhttp://www.life.hu/csalad/20151111-sztarok-akik-gyerek-nelkul-is-boldog-eletet-elnek.htmlBármennyire nehéz is ezt ma még a legtöbb embernek elfogadni, vannak nők, akik nem akarnak gyereket. Soha, semmilyen körülmények között. Ezen nők döntése mögött megannyi ok és érv húzódhat - amelyeket egyébként az elképedt, kérdezősködő ismerősöknek újra meg újra el kell magyarázni -, a választás azonban minden esetben a nők magánügye. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.