Nem tudom, hogyan kell egy ilyen vallomást elkezdeni, de mindig előtör egy érzés, hogy muszáj kiadnom magamból. Szexuálisan zaklattak kislánykoromban. Talán 10-11 éves koromban kezdődött, nem emlékszem már én sem pontosan, tarthatott 12-13 éves koromig. Sok dolog összemosódik ezzel kapcsolatban, de vannak „élmények”, amik örökre be vannak vésődve az emlékezetembe, ezeket fogom leírni.

A Beszélj róla! projekt célja megtörni a csendet: beszéljünk végre őszintén a gyermekkori szexuális abúzusról! Anoni Mara 2013-ban megjelent könyve volt az első, amely felhívta a figyelmet a magyar társadalomban máig tabunak számító témára. A Bűn vagy bűnhődés a sok elismerés mellett sok elutasítást is kapott, több helyen elzárkóztak a kérdés megvitatása elől. Anoni Mara ekkor határozta el, hogy addig küzd, amíg a közvélemény meg nem érti: a gyermekkori szexuális abúzus gyakori jelenség – sokkal gyakoribb, mint gondolnánk –, és hatással van az áldozatok egész életére. Szerveződött Mara köré egy kis csapat: ez az Anoni Mara Társaság. Különféle foglalkozású, életkorú önkéntesek, akik csatlakoztak a szexuális abúzus elleni küzdelemhez.

A honlap – amelyet ez a társaság hozott létre – lehetőséget nyújt, hogy mindenki szabadon és név nélkül elmesélhesse a borzalmat, amely megesett vele. Mert nincs borzasztóbb a hallgatásnál: magányra ítél, és megbetegít. Nem könnyű beszélni róla, sokaknak hosszú időre van szükségük. Ezért jött létre a beszeljrola.hu oldal: itt mindenki a saját tempójában haladhat előre. Reményeink szerint kialakul egy támogató-bátorító közösség, ahol könnyebb lesz kiönteni a lelkünket.

A legelső emlékem, hogy mindig bugyi nélkül kellett aludnom, a mostohaapám szavajárását használva „bepállik a puncim, ami nem egészséges”. Dühös vagyok, hogy képes voltam ilyet elhinni és megtenni, holott kényelmetlenül éreztem magam. Egyik este játszottunk ahogy szoktunk, előtte is: csiklandozott, belepúzott a szájával a hasamba, aztán egy pillanat alatt a szája lejjebb csúszott, én hiába próbáltam elmenekülni, szorított és – nem tudom szebben leírni – orálisan próbált izgatni. Nem értettem az egészet. Amikor felállhattam, csak nézett és fujtatott, én néztem őt, és egyszerűen nem értettem, mi volt ez az egész. 

Ez többször megismétlődött, amikor egyszer azt akarta, hogy nyaljam meg a nemi szervét. Ekkor felálltam, és kiszaladtam a szobából. Annyira emlékszem, szóltam anyunak, de ő nem hitte el. Vagy nem akarta? Nem tudom. Ezt követően ilyesmi nem történt többet. 

IllusztrációForrás: Thinkstock

Volt olyan „játék”, amiben anyámat is használta, felvette a hátára, úgy vitte be a szobába, és simogatta őt ott. Ezt velem is megismételte. A mostohaapám csiklandozott, és próbálta az ujját belém dugni. Ezután előkerült egy répa is, ezt próbálták belém dugdosni, már együttesen. Persze üvöltöttem. Itt kitérnék anyámra, aki soha ez előtt, sem ez után nem tett ilyesfélét, nem is értem, ez hogy fordult meg a fejében, játéknak hitte? Nem tudom, valószínűleg ittas volt ekkor is.

Azt hiszem, ez az egész akkor hagyott alább, amikor elkezdtem menstruálni. Tizenkét éves voltam akkor. Utána már csak bámult, vagy próbált fogdosni, de mivel már én is tudtam, mi miről szól, hevesen ellenkeztem és kiabáltam. De az, hogy a fürdőszobába bejött, amikor zuhanyoztam, ezután mindennapos dolog volt...

Később, amikor már 14-15 éves voltam, nem érdekelte semmi. Nyugdíjas volt. A pornót teljes hangerőn üvöltette, nem fürdött, kurvázott és ivott. És itatta anyámat is. A szociális szolgálat gyanakodott egy időben, így elküldtek pszichológushoz, de kimagyaráztam. Előadtam, hogy nagyon szeretem a szüleimet, a szituációs játékokon a szüleimet helyeztem magam mellé, és hogy milyen jó nekünk együtt, és semmiféle szexuális zaklatás itt nincs, hogy is gondolhatja. Bejött. Megúsztuk a szégyent. 

IllusztrációForrás: Thinkstock

 Ma másként csinálnám. 

De akkor belehaltam volna a szégyenbe. Mindenki erről beszélt volna, csúfoltak volna, a sok miért... és utána hova kerültem volna, kihez? Éltanuló voltam, szerettem iskolába járni, megvoltak a céljaim, szerettem a barátaimat, az embereket akik körülvettek. A nagymamám már meghalt, nagypapámtól eltiltott a mostohaapám. Mi lett volna velem? Az alkoholizmust is ezzel párhuzamosan titkoltam, de az kibújt a zsákból, mivel sokat látták a szüleimet portyázni nem éppen józan állapotban. Talán mindent az alkoholizmusuk nyilvánosságra kerülése mögé söpörtem. Épp elég volt ezzel nyilvánosan együtt élni, hogy masszív alkoholisták gyereke voltam. És még zaklatták is? Ez túl sok lett volna. 

19 éves voltam, amikor először elmondtam valakinek. De pontosan, hogy mi történt, miket csinált(ak) velem, soha senkinek. 

Ezt nem tudom kimondani, csak leírni. Leírtam, hátha megkönnyebbülök. Így is patakokban folyik a könnyem, ahogy olvasom. Rendszertelen, ahogy az emlékek, amik feltörnek. Néha erősen, néha haloványan. De úgy érzem néha, hogy segítségre van szükségem. Azt gondoltam, túl vagyok az egészen, de ahogy telnek az évek, egyre jobban nyomaszt, és úgy érzem, lassan összeroppanok alatta. Bűntudat? Harag? A tehetetlen düh, amiért titkoltam? Nem tudom. A mai fejemmel úgy érzem, ezt ki kellett volna mondanom, sőt világgá kürtölnöm, de nem tettem. Inkább hallgattam, és próbáltam mindent szépen palástolni. Pedig ez nem a mi szégyenünk, lányok. Hanem azoké, akik ezt tették velünk...

Miért nem kérünk segítséget?

A nők ellen világszerte követnek el nemi erőszakot, családon belüli erőszakot és az erőszak egyéb formáit. Ha csak a hazai statisztikákat nézzük, a számok akkor is sokkolóak és elszomorítóak. Miért félünk megszólalni? Miért nem kérünk segítséget? A Life.hu korábban utánajárt ennek is, ITT olvashatod az okokat. 

A családon belüli erőszak nem magánügy!
A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994 januárjában alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. Ez a segélyvonal az egyetlen olyan célzott telefonos szolgáltatás e témában, amelyet képzett női önkéntesek működtetnek civil szervezeti keretek között. A NANE a meghallgatásban, az ítéletmentes megértésben, valamint a családon belüli erőszak társadalmi jelenségéről szóló ismeretek terjesztésében tud segíteni.
A Segélyvonal bántalmazott nőknek és gyerekeknek ingyenes, telefonszáma +36-80-505-101, és hétfő, kedd, csütörtök, péntek napokon 18 és 22 óra között hívható.
A szexuális erőszak segélyvonal a +36-40-630-006-os kék számon hívható (helyi tarifával), hétfőtől péntekig 10–15 óra között, illetve szerdánként 14–18 óra között.
További információért látogasd meg a nane.hu illetve a nokjoga.hu oldalakat!