Sarka Kata sokkal többet követel lányától, mint Dávidkától

Sarka Kata jólét munka nevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú Péternek és Sarka Katának két gyermeke van, a hatéves Noémi és az ötéves Dávid, akiket Kata következetesen nevel.

Nagyon fontosnak tartja például azt, hogy a gyerekek is lássák, mennyit dolgoznak azért a szüleik, hogy jólétben élhessenek. „Azt akarom, hogy a gyerekeim értékeljék a munkát, és tudják, nem természetes dolog a jólét” – mondta a Story magazinnak Kata, aki azt is elárulta, lányától sokkal többet követel.

Forrás: Facebook/Sarka Kata

„Lehetetlen egyenlőségjelet tenni a két gyerek közé, Dávid a kisebb, édesebb, óvóm, védem, könnyebben is kezelhető, sokkal többet megengedek neki, mint a lányomnak. Talán mert Noéminak már több az esze. Okos, dörzsölt, igazi apja lánya. Jobban kell fogni, többet is követelek tőle. Azt akarom, hogy a legjobban teljesítsen az iskolában, és ha belekezd valamibe, vigye végig. Ebben rendkívül következetes vagyok.” – mondta Kata.

Kata azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a lánya megtanulja, milyen nőnek lenni. „El kell sajátítania, hogyan kell nőnek lenni, mert az magabiztosságot ad. Lehet, emiatt is követelek Noémitől sokat, mert a férjem és a magam példáján látom, a szorgalom, a kitartás meghozza gyümölcsét” – fejtegette Kata.

Hoppá! Fizetést kapott Sarka Kata kislánya

Hajdú Noémi édesanyja nyomdokaiba lépett és egy modellmunkával kereste meg első fizetését. A büszke anyuka azt is elárulta, mire költi Noncsi a megkeresett pénzt. Olvasd el a Life.hu cikkét!
Karácsonyi sütemények a világ körülhttp://www.life.hu/csalad/20151124-edessegek-a-vilag-korul-az-unnepekre.htmlSzenteste minden család asztalán a legfinomabb hagyományos karácsonyi édességek, sütemények sorakoznak. Vannak, akiknél a bejgli a kedvenc, mások a hókiflire esküdnek - a jól bevált menü pedig minden évben csak ismétli és ismétli önmagát. De mi lenne, ha idén valami különleges, valami egzotikus finomság lenne a karácsonyí vacsora fénypontja? Család--Megszületett Shodeinde Dorka, egykori x-faktoros kisfia! http://www.life.hu/csalad/20151125-megszuletett-shodeinde-dorka-volt-xfaktoros-kisfia.htmlAz X-Faktorban megismert énekesnő Bir­mingham­ben hozta világra második gyermekét.Család--Időgazdálkodás okosan - A stresszmentes, hatékony hétköznapok kulcsahttp://www.life.hu/csalad/20151124-a-gtd-azaz-getting-things-done-modszerrol-beszelgettunk-hamar-domonkossal.htmlRohansz a munkahelyedre, rohansz Petikéért az oviba, majd Pistikének segítesz a matekháziban, közben pedig agyadba villan, hogy egy csepp tej sincs már a hűtőben a reggeli kávéhoz, és fürdetés közben azon is elmorfondírozol, vajon mikor fogsz nekiállni az év végi beszámoló elkészítéséhez. Millió és egy feladat, tennivaló kavarog a fejedben minden áldott nap - miért nem söpröd ki őket egyszerűen a francba? Család--Elképesztő ultrahang felvétel! Feltartott hüvelykujjal jelzett az édesanyja méhében lévő babahttp://www.life.hu/csalad/20151125-feltartott-huvelykujjal-jelzett-az-edesanyja-meheben-levo-baba.htmlHónapokkal születése előtt jelzett a szüleinek a kis Lochlan Schofield, hogy minden rendben lesz. Legalábbis a szülők így értelmezték a baba kéztartását. Család--iCsalások és lebukások a szerencsejátékok történetébenhttp://www.life.hu/csalad/20151123-legnagyobb-csalasok-legnagyobb-lebukasok-a-szerencsejatekok-torteneteben.htmlAz emberi kreativitás nem ismer határokat - ám ez a kreativitás nem minden esetben áll a jó ügy szolgálatában. A következőkben összegyűjtöttük a legemlékezetesebb szerencsejáték csalások és csalási kísérletek történeteit. CsaládThinkstockA színek a ruhádra valók - Jótékonysági vásárhttp://www.life.hu/csalad/20151120-otekonysagi-muhelyvasar-a-nane-javara.htmlA 16 akciónap keretében ismét megrendezésre kerül a Süel Műhelyvásár. A közkedvelt magyar divatmárka idén is részt vesz a nők elleni erőszak teljes megszűnésért folytatott harcban. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.