Gisele Bündchen híresség sztárok Jennifer Connelly Demi Moore Cindy Crawford Pamela Anderson otthonszülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idehaza az otthon szülés témája még igencsak megosztja a társadalmat - a hírességek között azonban bőven akadnak olyan celebanyukák, akik az oltalmat nyújtó családi otthon falai között adtak életet csemetéjüknek. Lássuk hát, kik azok a hírességek, akik viszolyogtak a kórházak rideg, steril atmoszférájától.

Gisele Bündchen

A brazil szupermodell otthon, a fürdőkádban adott életét mindkét gyermekének. Kisfia, Benjamin 2010-ben, míg lánya, Vivian Lake 2012-ben született. Az anyuka elmondása szerint alaposan felkészült a szülésekre, sokat jógázott és meditált. A riói Globo TV-nek pedig így nyilatkozott első gyermeke világra jövetele után: "Cseppet sem fájt a szülés".

Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris

Pamela Anderson

Az egykori Baywatch-sztár is az otthon szülést és a fürdőkádat választotta, anno így nyilatkozott döntéséről: "Mindkét alkalommal otthon szültem, vízben, egy szülésznő segítségével, természetesen, bármiféle fájdalomcsillapítás nélkül".

Forrás: AFP/Mike Windle

Cindy Crawford

A szupermodell egy interjúban elmesélte, mit élvezett leginkább abban, hogy otthona falai között adhatott életet gyermekeinek. Ahogy mondta, a legnagyobb előny a kényelem volt. "Nem szűrődtek be rémisztő hangok, zajok a folyosóról, nem rohangáltak körülöttem az emberek. Csak én voltam ott nyugalomban a gyermekemmel. A szülés után már a férjemmel vacsorázhattam."

Forrás: AFP/Mark Ralston

Demi Moore

Demi Moore a Bruce Willisszel közös mind a három gyermekét - a most már nővé érett Tallulah-t, Rumert és Scoutot - otthon szülte.

Forrás: AFP/Jason Merritt

Jennifer Connelly

A gyönyörű színésznő szintén otthonában, a fürdőkádban szülte meg harmadik gyermekét 2011-ben. Jennifer így beszélt a kis Agnes születéséről: "Három és fél hónapja adtam életet a kislányomnak, Agnesnek, és mint sok nő, otthon hoztam a világra. De szemben sok más asszonnyal, az én szülésemet egy szakképzett szülésznő segítette."

Forrás: AFP/Valerie Macon

Volt, nincs - Felelőtlen lottónyertesek történeteihttp://www.life.hu/csalad/20151202-lottonyeremenyek-melyeket-nehany-even-belul-elherdaltak.htmlA könnyen jött pénz könnyen is megy - tudják ezt jól azok az egykori lottómilliomosok, akiknek nyereményük átvétele után nemcsak a költekezési vággyal, hanem a kapzsi rokonok hadával is fel kellett venniük a harcot. Természetesen vannak olyanok, akik az ölükbe hullott vagyonból meg tudták valósítani álmaikat, de bőven akadnak olyanok is, akik bizony nem tudtak bánni a milliókkal. Család--Szerencsétlen szerencsések - A kidobott szelvényhttp://www.life.hu/csalad/20151205-szerencsetlen-szerencsesek-a-majdnem-nyertesek.htmlNem elég jól tippelni, meg is kell tudni tartani a szerencsét! Az alábbi majdnem szerencsésekkel jól kitolt a sors: a milliók helyett csak kétségbeesés és bizonytalanság lett a jutalmuk. CsaládThinkstockFilléres karácsonyi ajándékok, amiknek mindenki örülni foghttp://www.life.hu/csalad/20151204-apro-finomsagok-amiknek-mindenki-orul-kave-tea-bonbon.htmlTe is azt gondolod, hogy a karácsonynak nem kell feltétlenül a méregdrága ajándékokról és luxusmeglepetésekről szólnia? Nos, igen, a karácsony a szeretet ünnepe – nem az ajándék mérete, netán ára, hanem a szándék a fontos. CsaládThinkstockA dadusgate: Férj a dadával, a család romokbanhttp://www.life.hu/csalad/20151203-sztarok-akik-elhagytak-feleseguket-2015-ben-a-dadusert.htmlHiába gyönyörűek, sikeresek és gazdagok, hiába irigykedik rájuk több millió nő a világon, valaki őket is unja. Hogy kik ők? Olyan befutott hollywoodi sztárok – és emellett gondoskodó családanyák –, akiknek az élete egy ponton összekapcsolódott: párjuk mindegyikőjüket megcsalta a gyerekek dadájával. Család--Tápláló, egészséges és finom - Íme, a tökéletes reggelihttp://www.life.hu/csalad/20151204-harom-egeszseges-es-taplalo-szendvics-reggelire.htmlReggelente valami egészséges, mégis kiadós finomságot szeretnél enni? Olyat, amit könnyedén magaddal vihetsz a munkahelyedre, vagy akár a gyerekeknek is el tudsz csomagolni? A megoldás egyszerűbb, mint gondolnád. Család--Az erőszakra nincs mentség! - Konferencia a nők elleni erőszakkal szembeni fellépésrőlhttp://www.life.hu/csalad/20151204-nane-egyesulet-konferencia-a-nok-elleni-eroszakkal-szembeni-fellepesrol.htmlIdén december 2-án rendezték meg a NANE és a PATENT Egyesület nők elleni erőszakkal szembeni fellépés eszközeiről szóló szakmai konferenciát, ahol a hazai és nemzetközi fejleményeket, új módszereket és kutatási eredményeket mutatták be. Család

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.