Visszaköveteli két gyerekét Terry Blacktől a börtönviselt anya

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub -
Terry Black örökbefogadás nevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Karácsony előtt autóbalesetben meghalt Danika és Fannika édesapja, amitől annyira kiborult az édesanyjuk, hogy úgy döntött: visszaszerzi örökbe adott gyermekeit – írja a Bors.

Terry Black Danikát ötnapos, Fannikát háromnapos kora óta neveli, az elmúlt tíz évben nem találkoztak a gyerekek vér szerinti anyjukkal. Terry azóta hivatalosan is örökbe fogadta őket, szépen éldegélnek az egykori előadó­művész németországi lakásában – írja a lap. A vér szerinti anya most azonban szeretné visszaszerezni nem csak őket, a többi gyerekét is.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

Az anya, Vajna Éva egyébként többször állt bíróság előtt. Terry Blacknek 3,7 millió forintért akarta eladni két gyerekét, amiért szintén felelnie kellett a bíróságon. A nőnek összesen 10 gyermeke van, a most 15 esztendős Ádámot és 4 évvel ­fiatalabb öccsét, Tamást egy Mitsubishi terepjáróra cserélte el.

„Ők az enyémek, én szültem őket.Tisztában vagyok azzal, hogy hatalmas hibát követtem el velük szemben. Azért fogok küzdeni, hogy visszakaphassam és felnevelhessem őket. Csak remélni tudom, hogy ha egyszer újra találkozunk, meghallgatnak, és megbocsátanak nekem” – nyilatkozta a nő a Blikknek. A lap Danikát is megszólaltatta, aki egyértelműen kijelentette, hogy nem akarja látni anyját. „Pénzért akart eladni, ezért nem akarok vele találkozni, itt van nekem apa, meg Fanny, rá nincsen szükségünk!” – mondta a kisfiú.

Terry Black a Borsnak nyilatkozott az ügyben: „Egy újságírótól hallottam a hírt, miszerint Éva vissza szeretné kapni a srácokat Megdöbbentem, nem is tudom, mit kellene erre reagálnom. Első körben annyit, hogyha maradt benne egy hangyányi anyaságérzés, akkor nem akar rosszat a saját gyerekeinek azzal, hogy kiszakítja őket a megszokott környezetükből. Aztán még azt is, hogy elképzelni sem tudom, mit kezdene az összes gyerekével, akiket az elmúlt évtizedben szült. Nem akarok rosszindulatú lenni, de hogyha jól számolom, akkor tizenhárman vannak, azonban az is lehet, hogy ennél többen” – nyilatkozta.

„Danika azt mondta, hogy van neki egy rendes, szerető édesapja, nem kell neki rajta kívül senki más, hallani sem akar a szülőanyjáról. Fanni is ekképpen nyilatkozott. Egyelőre azt gondolom, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk, hiszen annak a nőnek még munkája sincs, bár állítólag azt hirdeti, hogy egy hullaházban ügyintéző” – mondta Terry Black.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.