Galambos Lajcsi négy hónapja nem látta feleségét

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
láthatás Galambos Lajos feleség börtön Lajcsi előzetes letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lajcsit a börtönben csak gyermekei látogathatják, Boglárkával a letartóztatása óta nem találkozhatott.

Szomorúan telnek a napok a börtönben Lajcsi számára, aki ennek ellenére reményteljes és ügyvédjével azon dolgozik, hogy kiderüljön az igazság. A zenész számára apró vigaszt jelent szintetizátora, melyet magával vihetett a börtönbe, és amelyen több zeneszámot írt már a rácsok mögött. Ám az nagyon bántja, hogy feleségével nem találkozhat - írja a Story.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

„Gyerekeivel havonta egy alkalommal találkozhat, eddig háromszor látta őket. Feleségét azonban négy hónapja nem látta, nem beszélt vele. A letartóztatásának reggelén találkoztak utoljára” – mondta dr. Fröhlich Krisztián Lajcsi ügyvédje. Hozzátette: a zenészt nagyon bántja a kialakult helyzet, és, szó szerint idézte Lajcsit, aki szomorúan szokta konstatálta: "Bazári majmot csináltak belőlem".

Így készült Liptai Claudia és Kern András szexjelenete!http://www.life.hu/sztarok/20160120-liptai-claudia-szineszno-es-kern-andras-szinesz-kozos-szexjelenetukrol-meseltek.htmlA két színész, már a forgatások előtt elkezdett gyakorolni a színházi próbák között, hogy hitelesen hozzák a pikáns jelenetet. TV + Sztárok--Varga Viktor durva szerelésben toljahttp://www.life.hu/sztarok/20160120-varga-viktor-enekes-durva-szerelesben-tolja-es-siruhajaban-ugy-nez-ki-mint-egy-asztronauta.htmlAz énekes síelni volt, de a róla készült képen inkább hasonlít egy asztronautához, mint egy síelőhöz. TV + Sztárok--Solti Ádám ledobta a textilthttp://www.life.hu/sztarok/20160120-szabo-adam-az-rtl-klub-baratok-kozt-adamja-ledobta-a-textilt-es-izmos-felsotestet-villantott.htmlIzmos felsőtestet villantott a Barátok közt sztárja, akinek meztelen testét csak egy törülköző takarta. TV + Sztárok--Obszcén falfeliratot rajzoltak Stohl András házárahttp://www.life.hu/sztarok/20160119-stohl-andras-hazara-az-rtl-klub-valotarsak-cimu-sorozatban-obszcen-feliratot-rajzoltak.htmlA színészt nem lepte meg a nemiszervre utaló felirat, hiszen tudta ki tettes. TV + Sztárok--Rendszeresen újraírja végrendeletét Klapka Györgyhttp://www.life.hu/sztarok/20160121-klapka-gyorgy-rendszeresen-ujrairja-vegrendeletet.htmlNem készül a halálra Klapka György, de évekkel ezelőtt megírta a végrendeletét, amit rendszeresen megváltoztat. TV + Sztárok--Lengyel Tamásról kiderült, hogy diszlexiás http://www.life.hu/sztarok/20160120-lengyel-tamasrol-az-rtl-klub-valotarsak-cimu-sorozat-szereplojerol-kiderult-hogy-diszlexias.htmlA fiatal színész barátainak vallotta be, hogy hatalmas problémával küzd. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.