fotósorozat klub New York exkluzív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy zártkörű magánklub falai közé általában csak a felső tízezer dúsgazdag "kiválasztottjai" nyerhetnek betekintést, éppen ezért számít különleges alkalomnak, amikor ezekről az exkluzív helyekről készül fotósorozat. 

A Norwood Klub egy New York-i ötemeletes sorházban található, a West 14th Street sarkán. Alapítója, Alan Linn korábban éveken át dolgozott különböző magánkluboknál, mígnem 2007-ben felfedezte azt a piaci rést, amit jó ötletnek tartott kitölteni.

Alan Linn Fotó: James Bareham

Linn elképzelése az volt, hogy ő maga is megalapít egy olyan exkluzív klubot, amely a New York-i kreatív alkotóközösségét fogja egy tető alá szervezni. A klubot abban az 1947-ben épült Norwood-házban hozta létre, amely korábban volt már magánház, gyermekotthon és temetési vállalkozásnak is helyt adott.

A Norwood Klub enteriőrjét Alexander McQueen divatbemutatóinak hátterét is tervező Simon Costinnal és Robert Greene-nel karöltve alakította ki, a látványt egyedileg gyártott bútorokkal és egyebek mellett 13 kandallóval is színesítették.

Az épületben van éttermi rész, vannak bárok, tetőterasz, a klubtagok között pedig a tehetséges építészek, divattervezők, zenészek, médiamogulok mellett jó néhány híresség is megtalálható, úgy mint Amanda Seyfried vagy Emily Blunt.

A klubnak jelenleg több mint 1000 tagja van, a korosztály meglehetősen vegyes, 21 és 80 között mindent tehetséges alkotó helyet kaphat, aki átmegy a felvételin. Ám a sikeres pályázat még nem elég, a klub borsos díját is meg kell fizetni: van egy egyszeri, 800 dolláros csatlakozási díj, emellett pedig évente 2200 dollár tagságit is be kell dobniuk a közösbe.

Kíváncsi vagy, hogy ezért az árért milyen környezetben múlathatják az időt a kiválasztottak?

Lapozgasd végig galériánkat, és el fogsz ámulni a luxustól.

/1602/Norwo20162201853Álomotthonok - Romos házból, modern családi otthonhttp://www.life.hu/otthon/20160218-tas-fruzsina-belsoepitesz-romos-hazbol-csaladi-otthon.htmlBármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzet, okosan átgondolva és tudatosan megtervezve még egy ósdi, romos házba is új életet lehet lehelni. Álomotthonok sorozatunk következő részében egy régi családi ház újjászületésének lehetünk tanúi. Otthon--Sivár utópia - Párizs elfeledett modernista lakótelepeihttp://www.life.hu/otthon/20160219-parizs-elfeledett-modernista-lakotelepei-laurent-kronental-souvenir-d-un-futur.htmlMonoton, sivár és kissé nyomasztó - az egykor futurisztikusnak számító párizsi betondzsungel mára a város egy elfeledett, avítt negyedévé vált. Otthon--A világ legszebb metróállomásai, 2. részhttp://www.life.hu/otthon/20160217-a-vilag-legszebb-metroallomasai-masodik-resz.htmlEgy korábbi cikkünkben már összegyűjtöttük néhány olyan valódi építészeti remekművet, amelyek a hétköznapokban metróállomásként funkcionálnak. Most folyatjuk a sort, az alábbi megállók mindegyikében szívesen várakoznánk, akár többet is a kelleténél. Otthon--Gyömbér a cserépbe - Tényleg működik?http://www.life.hu/otthon/20160218-balkongaz-blog.htmlSok mítosz terjeng a neten arról, hogy mennyire egyszerű házilag gyömbért nevelni, lássuk, igazak-e ezek a híresztelések. Otthon--Környezetbarát graffiti? Csúcs!http://www.life.hu/otthon/20160215-balkongaz-blog-kornyezetbarat-graffiti-keszites.htmlMinden modern nagyváros életének szerves része a graffiti. Megosztó művészeti ág, de persze érdemes szétválasztani az öncélú "Szeretlek Mari" firkálást és tageket a komoly, legálisan elhelyezett alkotásoktól. De van egy olyan ágazata is a graffitinek, amely segítségével az alkotó környezetbarát módon fejezheti ki önmagát. Otthon--Vicces lakberendezési tippek, amiket amerikai vígjátékokból leshetsz elhttp://www.life.hu/otthon/20160211-otthonok-lakberendezesi-tippek-a-romantikus-vigjatekokban.htmlSírhatsz, nevethetsz rajtuk, sőt még lakberendezési tippeket is elleshetsz belőlük! Nem is gondolná az ember, mennyi hasznos dolgot tanulhat egy-egy romantikus vígjátékból - összeválogattuk a kedvenceinket. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.