Többször halljuk, hogy az úszás mennyire jót tesz a testi és lelki egészségünknek. Íme, 5 ok, amiért érdemes olykor a futócipőt is fürdőruhára cserélni.

1. A víz nyugtat

Egy régebbi kutatás szerint a víz legtöbbünk számára az újjászületést jelenti, ez összeköthető azzal, hogy születésünkig magzatvízben vvagyunk. Egy másik tanulmány szerint a vízben meditatív állapotba kerül az agy, amely segíti a kognitív funkciók fejlődését is.

Forrás: Dreamstime

2. Nem terheli meg nagyon a szervezetet

A futással ellentétben az úszást könnyen be lehet illeszteni az edzéstervbe anélkül, hogy féltenünk kelljen csontjainkat, ízületeinket és izmainkat, mivel a szárazföldi mozgással szemben kisebb a sérülés veszélye. Pont emiatt idősek számára is különösen előnyös mozgásforma.

3. Közelebb kerülsz a természethez

Ha szerencsés vagy és egy tó közelében élsz, a természetes víz igazán jó hatással lesz az egészségedre. Kutatók szerint azok, akik lehetőségeikhez mérten sok időt töltenek természetes közegben, azoknak jobb a mentális és a fizikai jólétük, valamint testsúlyukat is könnyebben tartják meg és stresszmentesebbek.

Forrás: Dreamstime

4. Kardió és erősítő edzés egy füst alatt

Egy lassabb tempózás alacsony intenzitású, ám hatalmas teljesítményeket tud kihozni az emberből. Korábbi cikkünkből azt is megtudhatod mire számíthatsz, ha kiválasztottad kedvenc sportja az úszás.

5. Egészséges tüdő

Egyes kutatások szerint van összefüggés az úszás és a jobb tüdő kapacitás között, az aktívan úszók nehezebben fáradnak el vagy fulladnak ki – egy erős tüdő pedig betegség esetén is fontos. 

6 ok, amiért érdemes rendszeresen mozognod
A legtöbben azért járunk edzőterembe, hogy mozogjunk és a sport minél izmosabb, szebb testet varázsoljon nekünk. Íme, még 6 ok, amiért megéri edzeni akkor is, ha totál fáradtak vagyunk.