II. Erzsébet brit királynő család Katalin hercegné Vilmos herceg kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokszor tűnik úgy, hogy a királynő előszeretettel szól bele a fiatalok életébe, most Vilmos herceg hitvese elárulta, milyen a kapcsolata őfelségével.

A hamarosan 90 éves II. Erzsébetnek bizonyára megvannak a maga szokásai, és azt is szereti, ha a dolgok a megszokott mederben folynak. Legalábbis ezt lehet elképzelni a királynőről, aki még mindig nem adta át trónját.

Forrás: AFP

Legutóbb az a hír látott napvilágot, miszerint Erzsébet parancsára Katalinnak és Vilmosnak haza kell térniük vidéki birtokukról, emiatt pedig György herceg sem járhat tovább abba az óvodába, ahová eddig. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy II. Erzsébet szereti a kezében tartani az irányítást, és nem tér el egykönnyen a szokásoktól, ám Katalin mostani vallomása másról tanúskodik. A hercegné úgy nyilatkozott, hogy a királynő egy igen szelíd vezető, és neki is sokat segített már tanácsaival. A híresztelések ellenére egyáltalán nem próbálja meg ráerőltetni akaratát a fiatalokra.

“Ő nagyon nagylelkű, egyáltalán nem ragaszkodik mindenáron a saját elképzeléseihez. Mindig tudom, hogy ott van mellettünk, és szelíd útmutatást ad”

- mondta Katalin.

Nyílt levél a kiábrándító nőkhözhttp://www.life.hu/csalad/20160327-nyilt-level-a-kiabrandito-nokhoz-akik-nem-segitenek.htmlA 21. század embere ennyire érzéketlen lenne mások problémájára? Esetleg már egyáltalán nem tudunk megbízni a másikban? Vagy egyszerűen valamiféle női rivalizálás állhat a háttérben? Az alábbi nyílt levelet olvasónk "Kiábrándító nők" címmel küldte el nekünk, története pedig mindenki számára tanulságos lehet. Család--Adele kiakadt Jamie Oliver beszólásán - Így vágott vissza a sztárséfnek http://www.life.hu/csalad/20160329-adele-enekesno-igy-reagalt-jamie-oliver-sztarsef-szoptatasrol-tett-megjegyzesere.htmlA brit énekesnő a szakács szoptatásról alkotott véleményét sérelmezte minden anyuka nevében egy nemrég adott koncertjén. Család--Hugh Hefner egykori nyuszija babát vár!http://www.life.hu/csalad/20160329-hugh-hefner-egykori-nyuszija-holly-madison-babat-var.htmlHolly Madison január végén jelentette be, hogy terhes, és most az is kiderült, hogy milyen nemű csöppség növekszik benne. CsaládAFPCsobot Adél húsvéti ajándéka egy újabb pocakfotó: Íme!http://www.life.hu/csalad/20160328-csobot-adel-enekesno-husveti-ajandeka-egy-ujabb-pocakfoto-instagramon.htmlMíg Dukai Regina nyuszifület, Zimány Linda pedig nyuszipopót posztolt, addig Baukó Éva kitette a melleit. Természetesen Aleska Diamond rajongói sem maradhattak üzenet nélkül, így a híresség küldött is egy méretes spárgát Instagram-követőinek. Kiszel Tünde pedig otthonába engedett betekintést.Család--Új taggal bővült Várkonyi Andreáék családja: a kommentelők kiakadtakhttp://www.life.hu/csalad/20160328-varkonyi-andreaek-csaladja-uj-taggal-bovult-de-a-kommentelok-kiakadtak.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Azurák Csaba után Várkonyi Andrea is távozott a Tényekből. Majd az is kiderült, hogy Andi lesz a visszatérő Napló házigazdája. Ám nem ez az egyetlen újdonság a műsorvezető életében. Család--Nem hisszük el! Ennél jobb apuka nem is lehetne David Beckhamhttp://www.life.hu/csalad/20160327-david-beckham-babaruhat-varr-kislanyanak.htmlA büszke feleség, Victoria Beckham posztolta Instagramra David Beckhamről a képet, ami annyira cuki, hogy nem tudunk betelni vele. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.