Julia Roberts házasság válás Danny Moder válóper
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint arról beszámoltunk, 14 év után válságba jutott Julia Roberts házassága, ám a legfrissebb hírek szerint olyannyira elmérgesedett a pár kapcsolata, hogy már szinte nem is beszélnek egymással…

Julia Roberts és operatőr férje, Danny Moder 2002-ben mondták ki a boldogító igent, de úgy tűnik, hogy 14 év és 3 gyermek után, már nem áll olyan biztos lábakon a házasságuk. Tavaly nyáron keltek szárnyra a pletykák, miszerint megromlott a házasságuk, ám ezt Julia akkor cáfolta.

Forrás: AFP/Valerie Macon

A napokban viszont a házaspár egyik ismerőse az In Touch magazinnak elárulta, hogy Robertsék rengeteget vitatkoznak, főleg azért,

mert Danny féltékeny Julia sikereire.

Az informátor szerint annyira nagy a baj, hogy pár hete Danny kiköltözött a vendégházba, és azóta alig beszélnek egymással. Egyébként ezt a pletykát támasztja alá az is, hogy Julia férje nélkül jelent meg új filmjének, az Anyák napjának premierjén.

Mikor és hogyan érdemes belevágni a babaprojektbe?http://www.life.hu/csalad/20160419-szakemberek-elmondtak-hogy-mikor-erdemes-gyereket-szulni.htmlAz utóbbi évtizedek nagy rohanása közben egyre inkább központi kérdéssé vált a nők számára, hogy mikor érkezik el az idő a gyermekáldásra. Ezt a kérdést boncolgatta Tidrenczel Zsolt, genetikus szakorvos is. Család--49 évesen szeretne gyereket Janet Jackson http://www.life.hu/csalad/20160419-janet-jackson-leghobb-vagya-hogy-anya-legyen.htmlVan egy rossz és két jó hírünk is az énekesnővel kapcsolatban: Janet Jacksont nemrég megműtötték a hangszálain talált tumor miatt, viszont úgy néz ki, hogy gyógyulófélben van, ráadásul egy ismerőse szerint, örökbefogad egy gyermeket. Család--Mint két tojás: Jackie Kennedy unokája kiköpött olyan, mint a nagyanyjahttp://www.life.hu/csalad/20160404-kiserteties-a-hasonlosag-jackie-kennedy-es-az-unokaja-kozott.htmlA huszonhét éves Rose Kennedy Schlossberg az egykori amerikai elnök, John F. Kennedy és Jackie Kennedy unokája úgy tűnik nagyon is örökölte híres nagymamája vonásait. Család--Madonna fia nyilvánosan megalázta az anyjáthttp://www.life.hu/csalad/20160404-madonna-fia-az-instagramon-alazta-meg-az-anyjat.htmlMíg Madonna a fiáért harcol a bíróságon, addig úgy tűnik, hogy 15 éves fia megtesz mindent azért, nehogy az anyjával kelljen élnie, ráadásul ott szól be neki, ahol csak tud - legutóbb péládul az Instagramon. Család--Fejen pisilte magát a fotózáson egy kisfiú - Vicces fotó!http://www.life.hu/csalad/20160329-egy-hazaspar-kisbabajat-nem-erdekelte-a-fotozas-es-lepisilte-a-fotost.htmlA családi képek sohasem mennek ki a divatból: mindig jó rájuk nézni, és egyetlen fotóra sem mondhatjuk, hogy rosszul sikerült, sőt! Minél kínosabb pillanatot kapott el a fotós, annál viccesebb utólag visszanézni. Így történt most is, amikor egy kisbaba lepisilte a saját fejét. Szép találat! CsaládOrigoTerhes a dadus, aki miatt Gwen Stefani és Gavin Rossdale elváltakhttp://www.life.hu/csalad/20160307-terhes-az-a-dadus-aki-miatt-elvalt-gwen-stefanie-es-gavin-rossdale.html13 év házasság, és 3 gyerek után Gavin Rossdale házon belül, a dadussal csalta meg Gwen Stefanit, ezek után pedig nem meglepő, hogy elváltak. A dadusról nemrég kiderült, hogy terhes, de vajon ki az apa? Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.