Szívszorító fotón az anyaság legkétségbeejtőbb pillanata

Forrás: Instagram/Kelli Bannister -
betegség anyaság fotó szívszorító gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többségében az anyasággal a páratlan örömök járnak. Az első mosoly, az első lépés, és az első szó is azok közé tartozik, amik határtalan boldogsággal árasztják el az anyák szívét. Ám vannak olyan pillanatok, amik sajnos nem az örömről szólnak.

A profi fotós, Kelli Bannister elképesztő érzékkel ragadja meg családja harmonikus pillanatait, ám legutóbbi fotójáról nem a jókedv, hanem a szomorúság árad. Hiszen az anyaságnak ilyen oldala is van. Kétségbeesés, szomorúság és tehetetlenség, ami mind leolvasható a fotóról, amit ráadásul az ötéves kisfia készített, egy teljesen őszinte pillanatban.

Forrás: Instagram/Kelli Bannister

Napok óta küzdenek kislányával ugyanis a betegség ellen, ami teljesen kimerítette mindkettőjüket. Kelli bevallása szerint sokáig gondolkozott, hogy megossza-e ezt a képet, de úgy döntött, hogy közzé teszi, hiszen ez is a valósághoz tartozik, és a legszörnyűbb pillanata az anyaságnak, amikor a kisgyermeked beteg.

“Minden sírás és minden könny összetöri a szívedet, és csak azt kívánod, hogy bárcsak inkább te lennél a helyében”

- írt a fotóhoz Kelli, amin éppen a kislányát tartja szorosan magához ölelve a zuhany alatt. Hozzátette, hogy teljesen kimerült fizikailag és mentálisan is, de ezt csinálják az anyák, csak mennek tovább!

Unokái gyűrűjében ünnepel II. Erzsébet királynőhttp://www.life.hu/csalad/20160421-erzsebet-brit-kiralyno-unokai-gyorgy-herceg-es-charlotte-hercegno-gyurujeben-unnepel.htmlUnokái és dédunokái között fényképezték le II. Erzsébet brit királynőt, aki április 21-én ünnepli 90. születésnapját. CsaládOrigoBerki Krisztián: „Nati öntörvényű, mint én"http://www.life.hu/csalad/20160421-berki-krisztian-a-tv2-nagy-duett-sztarja-arrol-meselt-kislanya-nati-miben-utott-ra-es-miben-pamelara.htmlA TV2 sztárja arról mesélt, hogy a kis Natasa Zselyke egyre akaratosabb - ebben ráütött. De azt is elárulta, a kislány miben hasonlít az édesanyjára. Család--"Túl kell esni, túl kell élni" - roma asszonyok a szülőszobánhttp://www.life.hu/csalad/20160419-romanok-helyzete-es-lehetosegei-a-magyar-szuleszeti-ellatasban-szuleteshaz-egyesulet.htmlA hazai egészségügyi rendszer rengeteg sebből vérzik. A nőgyógyászati, ezen belül is a szülészeti ellátás a korrupció melegágya: ha van rá lehetőséged, fizetsz, hiszen félted a születendő gyermeked egészségét, és a sajátodat is. Ha nincs rá pénzed? Reménykedsz, hogy jó kezekbe kerülsz, olyan nővérekhez, orvosokhoz - mert ilyen is van - akiknek nem anyagi, hanem lelkiismereti kérdés a betegek ellátása. És mit tehet egy hátrányos helyzetű, cigány származású asszony a hazai szülészeti ellátásban? Imádkozik, hogy minél előbb szabaduljon. Család--Ryan Reynolds lánya nem is tudja, hogy apja milyen gonosz tréfát űz velehttp://www.life.hu/csalad/20160420-ryan-reynolds-vicces-es-morbid-apuka-lett.htmlRyan Reynolds már megkapta a Legszexisebb celeb apuka címet a People magazin olvasóitól, tőlünk viszont megkapja a Legviccesebb apuka díját, ugyanis tweetjeiben állandóan a lányáról szóló, néhol kissé morbid sztorikkal szórakoztatja rajongóit. Család--"Örökké a fejemben marad" - Alapos fejmosást kapott Vilmos herceg Erzsébet királynőtőlhttp://www.life.hu/csalad/20160420-vilmos-herceg-gyermekkoraban-alapos-fejmosast-kapott-erzsebet-kiralynotol.htmlVolt idő, amikor Vilmos hercegnek is inkább a csínytevéseken, semmint a hivatalos királyi teendőin járt az esze. Egyik alkalommal azonban túllőtt a célon, az érte járó szidást pedig egyenesen Anglia uralkodónőjétől kapta. Család--Britney Spears fiatalos anyuka, de fiai szerint inkább cikihttp://www.life.hu/csalad/20160420-britney-spears-fiatalos-anyuka-de-gyerekei-szerint-akkor-is-ciki.htmlAz énekesnő remek formában van, emellett eléggé fiatalos anyuka. Ám sajnos eljön az a kor, amikor mindenki cikivé válik a tinédzser gyereke szemében... Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.