Elképesztő! Így nézett ki a nő, aki naponta 6 csomag chipset evett

Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc -
chips fogyás hízás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élete során körülbelül 30 ezer csomagnyi nassolnivalót fogyasztott el Alex Hook, aki egy megalázó élmény után eldöntötte, hogy végleg felhagy a burgonyaszirmok majszolásával.

Soha nem tartozott a vékony lányok táborába, és hiába próbálta anyukája az egészséges ételeket erőltetni, Alex soha nem tudott ellenállni a chips csábításának. 13 éven keresztül napi 6 csomaggal evett meg belőlük, aminek eredményeként felnőttkorára 146 kilót nyomott.

Képünk Illusztráció Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

“Minden születésnapomon, amikor elfújtam a gyertyákat, azt kívántam, bárcsak le tudnék fogyni, de soha nem sikerült” - mesélte Alex, aki mindig megpróbálkozott a diétával, de állandóan elbukott. A végső elhatározásra egy megalázó élmény sarkallta. Miután gyermekeit elvitte az iskolába, első útja a boltba vezetett, ahol rengeteg nassolnivalóval tömte tele a kosarát. Azonban összetalálkozott az egyik korábbi edzőjével, és hiába próbált elbújni előle, nem sikerült észrevétlennek maradnia.

Nagyon zavarban voltam, mert nem akartam, hogy így lásson. Megalázó volt”

- vallotta be Alex, akinek ez az élmény viszont kellő motiváció volt, hogy megváltoztassa az életét. Mára 63 kilótól szabadult meg, és vékonyabb, mint amikor elballagott az általános iskolából, de még nem teljesen elégedett a kinézetével - írja a Daily Mail.

Önök elégedettek a tükörképükkel? Ha nem, vegyenek példát Cserpes Lauráról! Aki ugyan nem felel meg a 34-es konfekcióméretnek, mégis elégedett az alakjával. Miért ne tenné? Kihozza magából a maximumot: rendszeresen edz és tudatosan étkezik.
Varga Izabella: "Az életstílusom? Kaotikus!"http://www.life.hu/ez-zsir/20160425-varga-izabella-az-rtl-klub-baratok-kozt-szinesznojet-jogaorara-vittuk.htmlA Barátok közt színésznője bevallottan a jóga szerelmese, hiszen már az első gyakorláskor euforikus élménnyel gazdagodott. A színésznővel elmélyülésről és teljes kikapcsolódásról beszélgettem. Ez Zsír!Fotó: Szabó Gábor - OrigoMiért fontos és mi a helyes módja? Katus Attila elárulja a bemelegítés és a levezetés titkait!http://www.life.hu/ez-zsir/20160425-igy-kell-helyesen-elvegezni-a-bemelegitest-es-az-edzes-utani-levezetest.htmlMiért elengedhetetlen az edzés előtti bemelegítés és a sportolást követő levezetés? Hogyan kell maximális hatékonysággal elvégezni? Olvasd el Katus Attila tanácsait! Ez Zsír!--Katus Attila napi tippjei az egészségért – 16.naphttp://www.life.hu/ez-zsir/20160425-katus-attila-napi-tippjei-az-egeszsegert-16-nap.htmlSzeretnél egészségesen étkezni és sportolni, hogy fitt és életerős legyél? Szeretnél jó alakot és tónusos izmokat? Fogadd meg Katus Attila napi tippjeit, és indulj el az életmódváltás útján. Ez Zsír!--Mit kell tenned, hogy valóban célt érjenek a jógagyakorlatok?http://www.life.hu/ez-zsir/20160424-jogaklikk-ezert-fontos-a-jogaban-a-relaxacio.htmlA jógázók különböző célokkal vesznek részt az órákon. Van, aki a pluszkilóiból szeretne lefaragni, mások a stressz kezelésére vagy a gerincproblémájukra várnak megoldást, izmosodni szeretnének, vagy valami egészen mást - és a jóga hatékonyan kezeli a legtöbb problémát. Előfordulnak azonban szemellenzős gyakorlók, akik egyetlen problémára koncentrálva, az egyéb jótékony hatásból nem kérnek, például a "torna" után már meg sem várják a relaxációt, hiszen úgy érzik, az fölösleges időhúzás. Te ugye nem így teszel? Hogy miről maradsz le, ha mégis? Ez Zsír!--Rengeteget fogyott az X-Factor győztese, Alexandra Burkehttp://www.life.hu/ez-zsir/20160425-alexandra-burke-igazi-bombano-lett-az-elhizott-sztarbol-dogos-foto.htmlA 27 éves sztár csúnyán meghízott a 2013-as győzelme után. Most úgy tűnik, újra összeszedte magát, és hat hónap alatt közel három méretet csökkent a ruhamérete. Ez Zsír!AFPRihanna pár kilóval nehezebben lépett fel a színpadrahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160425-rihanna-szombat-esti-koncertjen-par-kiloval-nehezebben-lepett-fel-a-szinpadra.htmlA barbadosi énekesnő sok mindennel felhívta már magára a figyelmet, de az biztos, hogy alakja mindig olyan volt, mint a szupermodelleké. Legutóbbi előadásán viszont nagyon úgy tűnt, mintha vastagabb volna a szokásosnál. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.