Jóga a víztükör felszínén - fantasztikus élményben volt részünk

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
Oravecz Nóra joghurt2016 vízijóga élmény jóga sport Szalóki Ági
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különleges programban volt részünk a hétvégén, ugyanis a Városligeti-tó felszínén próbálhattuk ki a vízijógát.

Először furcsának tűnt, hogyan fogunk a víz felszínén jógázni, a Városligetben, de az élményért örökre hálás leszek. Fantasztikus érzés volt, amikor a nap felülről simogatta a bőröm, közben lágy szellő fújdogált, és a víz a lábamat hűsítette. Mindeközben a Miskolci Nemzeti Színház Kamarazenekara egy számukra kialakított vízi színpadon nyújtott élő, klasszikus zenei aláfestést.
Akik úgy döntöttek, messziről figyelik a jógások óráit, azoknak is különleges élményben lehetett részük, hiszen háttérben a Vajdahunyad várával, a reggeli nap fényében soha nem látott látványban gyönyörködhettek, mert messziről úgy tünt, mintha a jógázók a víztükör felszínén lebegnének.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Jóga a vízen

A szervezők egy süllyesztett színpadot alakítottak ki a tó felszínén, ami olyan stabilan állt, hogy az egyensúlygyakorlatok is könnyen kivitelezhetőek voltak. A színpadban lévő víz pedig egyáltalán nem volt hideg, mert temperálták.

Az Activia Fusion Vízijóga alatt több foglalkozás is várta a mozgásforma szerelmeseit, és a lelkes kezdőket. A 45 perces Vinyasa Flow jógaórákat az amerikai Yoga Alliance jógaoktatói minősítésével rendelkező Kriston Adrienn tartotta.

Forrás: Danone

A rendezvényen Oravecz Nóra népszerű blogger is kipróbálta a jógát: "Mivel az életformámból adódóan rengeteg időt töltök a laptopom előtt, így ha nem szeretnék hátfájós lenni, nem elég, hogy eljárok edzeni és masszázsra, nagyon fontos, hogy a nyújtásról se feledkezzek meg, amiben a jóga segít. Ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben, fontos a mozgás, a jóga pedig kikapcsol a hétköznapi pörgésből, és segít megszabadulni a feszültségtől, a stressztől."

Forrás: Danone

Szalóki Ági énekesnő is részt vett az eseményen: "A jóga számomra önismereti út. A testi gyakorlással többet tudok meg magamról, fizikai és szellemi képességeimről, határaimról. A fókuszált, rendszeres gyakorlás segít felismernem a számomra lényeges dolgokat, és megláttatja azt is, mi lényegtelen. A jóga nem csodaszer, de jó eszköz ahhoz, hogy a létet csodaként értékeljük."

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Támogatott tartalom

Apáti Bence megmutatta, milyen szuperhajlékonyhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160516-apati-bence-balettmuvesz-a-tv2-kismenok-zsuritagja-jogaoran-megmutatta-milyen-szuperhajlekony.htmlA Magyar Állami Operaház magántáncosát meginvitáltam egy jógaórára, és csak ámultam, bámultam, milyen hajlékony. Bármilyen csavaros ászanát eszeltem ki, mindet csillagos ötösre teljesítette. Ez Zsír!Fotó: Szabó Gábor - OrigoCseke Katinka 15 kilót fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20160512-cseke-katinka-szineszno-tizenot-kilot-fogyott-sportol-es-eletmodvaltasba-kezdett.htmlA színésznő kemény diétán és edzéseken van túl, de megérte, mert kínzó hátfájdalmai elmúltak és most fitten és egészségesen éli az életét. Ez Zsír!Iszak Eszti lassan eltűnik, olyan vékonyhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160511-iszak-eszti-musorvezeto-lassan-eltunik-olyan-vekony-legalabbis-legutobbi-szelfijen-ugy-tunik.htmlA VIVA TV műsorvezetője edzés közben fotózta le nádszálvékony derekát. Ez Zsír!--Katus Attila napi tippjei az egészségért – 43.naphttp://www.life.hu/ez-zsir/20160520-katus-attila-napi-tippjei-az-egeszsegert-43-nap.htmlSzeretnél egészségesen étkezni és sportolni, hogy fitt és életerős legyél? Szeretnél jó alakot és tónusos izmokat? Fogadd meg Katus Attila napi tippjeit, és indulj el az életmódváltás útján. Ez Zsír!--Elképesztően dögös fürdőruhában Görög Zitahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160523-gorog-zita-megmutatta-furdoruhas-alakjat-tuneziaban.htmlBoldog és kiegyensúlyozott a modell-műsorvezető, ráadásul még két gyermek után is elképesztő alakja van! Instagram-oldalán mutatta meg, hogyan fest fürdőruhában. Ez Zsír!OrigoInzulinrezisztenciával és pajzsmirigybetegséggel küzd a gyönyörű fitneszmodell, Tarcsa Leonettahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160518-tarcsa-leonetta-inzulinrezisztenciaval-es-pajzsmirigybetegseggel-lett-fitneszmodell.htmlA 25 éves Tarcsa Leonetta korábban évekig jojóeffektussal küzdött. Amikor 2013-ban kiderült a betegsége, életmódváltásba kezdett. A rendszeres sportnak és a megfelelő étkezésnek köszönhetően ma már fitneszmodellként versenyez, és egyre jobb eredményeket ér el. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.