Dobó Kata nem esik kétségbe attól, ha csúnya

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Dobó Kata öregedés csúnya szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő tudja, hogy vonzó, de azt már nem érti, hogy miért titulálják a végzet asszonyának. Leginkább a színpadon szereti kamatoztatni tudását, és az sem zavarja, ha csúnya karaktert kell alakítania. 

A színésznő szerint a szépség a harmóniával egyenlő, amit vagy sugároz valaki belülről, vagy nem. Természetesen ő sem veti meg a bókokat, de egyáltalán nem ért egyet azokkal, akik szépészeti beavatkozások sora alá vetik magukat.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Dobó Kata elmondta, hogy számára a francia hölgyek jelentik a példát, akik méltósággal képesek viselni a korukat. Őt sem zavarja, ha nem éppen egy szép nőt alakít a színpadon. “Számtalanszor alakítottam már a színpadon előnytelen külsejű nőt. Előfordult, hogy anyukám csak az előadás közepén ismert meg, annyira elmaszkíroztak. De egyáltalán nem zavar, hogy nem a csábító szerepét osztották rám, hisz annyiszor eljátszottam már” - mondta Kata a Best magazinnak, aki számára a legnagyobb bók, ha kislánya dicséri.

Vidám manikűr pillanatok alatthttp://www.life.hu/trend/20160525-vidam-manikur-pillanatok-alatt.htmlEgyre több virág nyílik, egyre színesebb a világ, miért ne köszönhetnének vissza a ragyogó színek a körmeinkről is? Egy roppant egyszerűen és gyorsan elkészíthető, vidám manikűrt mutatok most meg nektek Esztergályos Viki. Trend--A tökéletes megjelenés alapja: minden, amit tudni akartál az alapozókrólhttp://www.life.hu/trend/20160525-minden-amit-tudni-kell-az-alapozokrol.htmlHányféle alapozó létezik? Melyik arcbőrhöz melyik típus a legjobb? Larion Oscar sminkmester most mindent elárul, amit az alapozókról tudni akartál. TrendOrigoNyakkendőkötés egyszerűen: sajátítsd el a technikát néhány perc alatt!http://www.life.hu/trend/20160527-nyakkendot-kotes-egyszeruen-nehany-perc-alatt-video.htmlGyakorlásra fel! Az alábbi videóban szereplő hölgy mindössze két perc alatt bemutatja, hogyan kell gyorsan és egyszerűen megkötni a nyakkendődet - vagy akár a pasidét. TrendOrigoÍgy varázsolj üde külsőt egy átmulatott éjszaka utánhttp://www.life.hu/trend/20160525-igy-varazsolj-ude-kulsot-egy-atmulatott-ejszaka-utan.htmlEgy átmulatott éjszaka után próbálod kisminkelni magad? Mire kell ekkor figyelni? Várady Polett most elárulja! Trend--Ki volt az elmúlt évek legcsodásabb celebmenyasszonya? Szavazz!http://www.life.hu/trend/20160525-az-elmult-evek-legcsodalatosabb-celebmenyasszonyai.htmlEva Longoria hétvégén mondta ki harmadszor a boldogító igent. A ruháját, amit Victoria Beckham tervezett, igencsak sok kritika érte: többen túl unalmasnak, vagy túlságosan egyszerűnek találták. Az elmúlt években nemcsak az ő esküvői ruhája volt megosztó. Nézzük a legcsodásabb és legfurcsább celebmenyasszonyokat az elmúlt évekből. TrendOrigoDukai Regina piros csíkosban is bombázóhttp://www.life.hu/trend/20160526-dukai-regina-modell-piros-csikos-testhez-simulo-ruhaban-bombazo.htmlA modell egy különleges ruhakölteményben mutatta meg, hogy vékonyabb, mint valaha. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.