Hatalmas szülői baki! Így nevelheted szorongóvá a gyerekedet: ne tedd!

Forrás: -- -
depresszió szorongás elvárás gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
  Egy friss kutatás szerint azok a gyerekek, akikkel szemben a szülőknek túl magasak az elvárásaik, és túlzottan hajtják őket a jó jegyekért, később jóval kritikusabbak lesznek magukkal szemben, illetve jellemzőbb lesz rájuk a szorongás és a depresszió is.

Egy friss kutatás arról számol be, az ilyen szülők folyton azt éreztetik a gyerekükkel, hogy amit tesznek, az sosem elég jó, ezért komplexusokat alakítanak ki bennük, és így a gyerekek saját magukat sem fogják tudni elfogadni. Mindez az évek során komoly szorongáshoz vagy depresszióhoz vezethet, és akár az öngyilkosságra való hajlamot is megnövelheti bennük.

Forrás: --

Az öt évig tartó vizsgálat során a szakemberek tíz különböző szingapúri iskola hétéves gyerekeit, illetve szüleiket kísérték figyelemmel. A kísérlet alatt a gyerekeknek egy kirakóst kellett kirakniuk megadott időn belül, miközben azt figyelték, a szülők milyen mértékben szóltak bele gyermekük feladatvégzésébe. Ugyanezekkel a gyerekekkel minden évben hasonló teszteket végeztettek, és közben azt is figyelték, ki mennyire perfekcionista, illetve mennyire kritikus magával szemben. Az eredmények azt mutatták, hogy azokban a társadalmakban, ahol a társadalom részéről erős a nyomás atekintetben, hogy az iskolában jól kell teljesíteni, mint amilyen például Szingapúr is, a szülők is hajlamosak arra, hogy egészen irreális elvárásokat támasszanak a gyermekükkel szemben.

Hong úgy véli, a szülőknek oda kell figyelniük arra, hogy ne legyen hatalmas a nyomás a gyerekükön, ne várják el tőlük minden áron a jó jegyeket, inkább teremtsenek számukra olyan környezetet, amelyben szívesen tanulnak, hagyják őket hibázni, és a hibáikból is tanulni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.