Lenyűgöző monumentalitás: 4 piramis a világon, amit mindenképpen látnod kell

Forrás: Dreamstime -
Dzsószer gízai piramisok piramisok Egyiptom Gízai Nagy-piramis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ hatalmas piramisainak titka évszázadok óta izgatja az emberiséget, a titokzatos építmények manapság is ámulatba ejtik a tudósokat és az odalátogatókat egyaránt. Egy darabig az általános hiedelem az volt, hogy kizárólag temetkezési helyekként szolgáltak, az utóbbi időben azonban arról is olvasni, hogy a csillagjóslásban is szerepet játszottak. Ami azonban biztos, aki járt már piramisban, vagy csak állt előtte, egy életre a monumentalitás hatása alatt marad. Íme, néhány piramis, amelyek közül legalább egyet nézz meg! 

A gízai nagy piramis

A gízai piramis a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül. Hufu (más néven Kheopsz) fáraó uralkodása alatt – körülbelül – i. e. 2580-2530 körül épült, az egyiptológia egyöntetű véleménye alapján az uralkodó temetkezési helyéül szolgált. A kiterjedt sírmezők és csatlakozó kultikus építmények a gízai piramiskörzetet halotti várossá teszik. A gízai nagy piramis a kínai nagy fal mellett a legnagyobb ismert ókori építmény. A mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll, és a Föld egyik legismertebb turistalátványossága- Ez a gízai piramismezőt alkotó három királypiramis egyike. A piramis magassága 146,7 méter, az élek hossza 232,4 méter.

Forrás: Dreamstime

A Life.hu extra tippje

Foglalj előre szállást a El Nabaa El Soghayar tengerpartján elhelyezkedő gyönyörű, zöld kertben fekvő szállodakomplexumban. Pihenj érintetlen környezetben 156 900 forint/10 éj/főtől.

Dzsószer piramisa

Dzsószer piramisa a szakkarai nekropolisz máig leglátványosabb monumentális alkotása, Egyiptom első piramisa, 1979-től az UNESCO-világörökség része. A piramiskörzet számos építményt tartalmaz, amelyek egy része ünnepségek rendezésére alkalmas, más része a halottkultusszal kapcsolatos. Eredeti méretei: 125×115×61 méter, mai méretei: 121×109×59 méter.

Forrás: Dreamstime

3 érdekesség az egyiptomi piramisokról

1. Egyiptomban több mint 130 piramist tartanak nyilván.

2. A piramisokat a közhiedelemmel ellentétben nem rabszolgák, hanem fizetett munkások építették.

3. Egyes számítások szerint a gízai piramisok építésénél dolgozó munkások számára naponta 1800 kg húst, főként kecskét, bárányt és marhát dolgoztak fel.

Megfejtik a hatalmas titkot?

Egy nemzetközi kutatócsoport a legkorszerűbb technológiákkal világít át négy egyiptomi piramist, hogy megfejtsék építésük titkát. A Scan Pyramids projekt keretében a gízai Kheopsz- és Khephrén-piramist, valamint a dahsúri tört falú és a vörös piramist vetik alá hőkamerás és részecskedetektoros szkennelésnek, hogy feltárják a bennük lévő esetleges rejtett kamrákat, járatokat, réseket és egyéb titkokat.

Bent Piramis


A szintén egyiptomi dahsúri Bent Piramist egyedi formája miatt tört falú piramisnak vagy kettős lejtésű piramisnak is nevezik. Különlegessége, hogy 55 fokos szögben emelkedik ki a sivatagból, és aztán hirtelen átvált 43 fokos szögre. A legelfogadottabb elmélet szerint azért változtatták meg a meredekség fokát, mert az eredeti súlyhoz még hozzáadódott a felső, belső kamrák és széles folyosók súlya, ezért volt szükség kisebb dőlésszöget kialakítani. A piramison ma több repedés figyelhető meg, elképzelhető, hogy repedések már az építéskor megjelentek, és e statikai bizonytalanságtól megijedve módosították az emelkedés szögét. A piramis alapja 186,6 m, magassága 101,1 m.

Forrás: Dreamstime

La Danta és El Tigre

A guatemalai El Mirador egykori maja város (ma romváros) északi részén az 55 méter magas El Tigre és a 72 méter mafas La Danta komplexum két hatalmas hegy benyomását kelti. A romokat 1926-ban tárták fel, amelyek a dzsungel mélyén hevertek.

Forrás: Panoramio/cienporcientocampechano

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.