szépségkirálynő Nagypál Krisztina Miss Balaton 2016
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Látványos show keretében választották meg Balatonfüreden az idei Miss Balaton nyertesét. A legszebb 16 lánynak több tourban kellett megmutatnia magát a közel két órás finálén. Végül a budapesti Nagypál Krisztinát választotta meg a szakmai zsűri győztesnek.

„Egy egész ünnepségsorozat volt számomra a Miss Balaton, hiszen a fotótáborban volt a szülinapom, tegnap a névnapom, ma pedig megnyertem a versenyt. Sokat tanultam a felkészülés alatt, a tréneknek köszönhetően magabiztosabb lettem" – kezdte a 20 éves királynő, aki fővárosi egyetemistaként éli mindennapjait. Krisztina azt is elárulta, hogy először a lányokkal, majd családi körben ünnepel.

Nagypál Krisztina Forrás: Racz_Tomi/Racz_Tomi

A második helyezett Németh Nikolett lett, a harmadik helyen pedig Kozma Klaudia végzet. A közönségszavazáson Sicra Andrea kapta a legtöbb voksot.

Miss Balaton dobogósok Forrás: Racz_Tomi/Racz_Tomi


Idén a verseny ideje alatt hangsúlyos szerepet kapott a sport, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottsággal együttműködve a magyar olimpiai csapat is választott egy különdíjas versenyzőt. Ángyán Rebeka lett a szerencsés kiválasztott, aki hat napot tölthet el Rio de Janeiróban.

Király Lili két évvel ezelőtt a színpadon élte át a döntő izgalmait, idén már zsűritagként vett részt a versenyen. „Mindig is szerettem volna egyszer a zsűriben ülni. Kétféle érzés kavargott bennem végig, egyrészt izgultam a lányokért, hiszen egyszer már én is átéltem mindezt a színpadon, másrészt élveztem az új szerepkört" – kezdte Lili, aki azt is elárulta, hogy milyen szempontok alapján véleményezte a döntősöket. „Leginkább az összkép számított, illetve arra figyeltem, hogy ki volt az a versenyző, aki az első kör után igazán mély nyomot hagyott bennem."

A döntőn végig a háttérből segítette a lányokat Horváth Éva versenykoordinátor, de természetesen Lipcsei Betta, Polgár Kriszti, Dobó Ági, Magony Szilvi és Marton Adri, azaz a trénerek is együtt izgultak a versenyzőkkel, míg az Iszak Eszti-Váczi Gergő műsorvezető páros a színpadon lelkileg is támogatta a döntősöket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.