Durván alázták csontsovány teste miatt Cinthya Dictatort

Forrás: Instagram/cinthyadictator -
kritika Cinthya Dictator soványság Visszavágó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cinthya Dictatort néhány nappal ezelőtt kemény szavakkal illették a követői. Nem kevés kritikát kapott a fiatal fotós azért, mert csontsoványnak tartják, Cinthya azonban nem esett kétségbe a keresetlen szavaktól: visszavágott!

Soha nem volt egy gramm felesleg sem Cinthya Dictator testén, mindig is csaknem pontosan olyan alakja volt, mint amilyen most van. A rajongóinak azonban nemrég feltűnt, hogy a fotós lány mintha a szokottnál is vékonyabb lenne, ezért az egyik képét elárasztották kritizáló kommentekkel.

Forrás: Instagram/cinthyadictator

A keresetlen szavak először biztos rosszul estek Cinthyának, de úgy tűnik, sikerült felülkerekednie a negatív véleményeken, és egy újabb képpel megüzente mindenkinek a véleményét, vagyis azt, hogy egyáltalán nem érdekli, mit gondolnak a követői az alakjáról.

"Nyugodtan szapuljátok a testem, nem érdekel"

- írta a fotóhoz, ami megtette hatását, ugyanis ezután a komment után nagyon sok dicséretet kapott.

⚡️ #nyugodtanszapuljatokatestemnemérdekel

Cinthya Dictator (@cinthyadictator) által közzétett fénykép,

Aki túlélte a nepáli földrengést és aki véletlenül kvalifikálta magát az olimpiára – Ők Rio legkülönlegesebb indulói!http://www.life.hu/ez-zsir/20160816-a-legkulonlegesebb-olimpiai-sportolok.htmlA riói olimpia számunkra elsősorban a magyar sportolókról szól. Az ő sikereikért izgulunk nap mint nap, és azért, hogy a négy év kemény munkája beérjen számukra. Persze minden versenyző ezt a kemény utat járja be az olimpiai ciklusokban, sőt vannak néhányan, akik egészen szokatlan történetükkel is kitűnnek a sportolók sorából. Ez Zsír!OrigoOda a sárm? Leonardo DiCaprio aputestet villantott http://www.life.hu/ez-zsir/20160816-leonardo-dicaprio-elengedte-magat-a-sztar-ismet-apatestben-kisse-meghizott.htmlA színész a jelek szerint kissé belakott az utóbbi hónapokban. A legutolsó fotóin jól látszik, hogy a sztárra felszaladt pár kilogramm felesleg. Ez Zsír!--Fergie 41 évesen is egy tüzes istennő: szexi fotó! http://www.life.hu/ez-zsir/20160816-fergie-a-kora-ellenere-is-elkepesztoen-szexi-fotok-a-41-eves-vilagsztarrol.htmlAz énekesnő egy valóban extravagáns fellépőruhát választott a legutóbbi fellépéséhez. Újból megmutatta, hogy egy igazi vadmacska! Ez Zsír!--Ó, az a test! Vajna Timi bikinialakjától megolvadt a monitorunkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160816-vajna-timi-bikinialakjatol-megolvadt-a-monitorunk.htmlVajna Timi legutóbb még Ibizán pihent, alig néhány nappal később pedig 3 kilométerrel arrébb Formenterán, természetesen már egy másik fürdőruhánan találtuk meg. Ez Zsír!OrigoHűha! Új cicikirálynőt üdvözölhetünk a szexi atlétanő személyébenhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160815-uj-cicikiralynot-udvozolhetunk-a-szexi-atletano-szemelyeben.htmlA dögös atléta, Michelle Jenneke csak úgy vonzza a tekinteteket, így nem is csoda, hogy rengeteg rajongót szerzett, és valószínűleg ők a riói olimpia után sem pártolnak el tőle. Ez Zsír!AFPJóga a hídon és a tetőn – Ezért keresd az extrém helyszíneket!http://www.life.hu/ez-zsir/20160815-ezert-jogazz-kulonleges-helyszineken-a-jogaklikk-tanacsai.htmlJóga hídon, tetőn, parkban, erdőben, vízen, levegőben... Amíg tart a jó idő, számtalan szabadtéri és különleges helyszínen megrendezett jógagyakorláshoz csatlakozhatsz. De miért vonzzák a jógázókat ezek az extrém helyszínek? Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.