Bangó Margit unokája "Szeretném magam végre szépnek látni"

Forrás: RTL Klub -
fogyás gyomorszűkítő műtét Bangó Margit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Másfél hónap telt el Bangó Margit unokájának gyomorszűkítő műtéte óta, melynek eredményeképp gyökeresen megváltozott az élete. 

Tina végre boldog és kiegyensúlyozott, pedig messze még a cél: 70 kilóra szeretne lefogyni, eddig

6 hét alatt 20 kiló ment le.

"Ezt határoztam meg magamnak a műtét előtt, és ma már, látva a kezdeti eredményt, talán egy-két kilóval a hetven alá is is le tudok menni" - mesélte Tina a Story Magazinnak.

Forrás: RTL Klub

Tina egyébként arról is mesélt, hogy a műtét után három héten keresztül nem ehetett szilárd ételt, és csak

fokozatosan váltott át a folyékony diétáról.

"Először puha, levesben főtt zöldségeket fogyasztottam, és ma már meg tudok enni pár villányi salátát, néhány falat húst is. Ha akarnék sem tudnék többet enni, hiszen a műtét miatt jóval kisebb lett a gyomrom, de mintha a szervezetem is kezdene hozzászokni ahhoz, hogy kevesebbet eszem" - tette hozzá Bangó Margit egyik büszkesége, aki azt is elújságolta, hogy nemrég egy családi eseményen vett részt, és

az unokatestvérei is ledöbbentek az eredmény láttán.

"Szeretném magam végre szépnek látni, mint pár éve, aikor csupán 70 kiló voltam!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.